Létrehozva: 2021.07.29.

Hatalmas veszteség: elhunyt a magyar olimpiai bajnok

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Csom István olimpiai bajnok sakkozó.

A magyar szövetség gyászjelentése felidézi, hogy Csom István 1940. június 2-án született Sátoraljaújhelyen. Középiskolás korában kezdett el versenyszerűen sakkozni, 1963-ban a mesteri, 1967-ben a nemzetközi mesteri, 1973-ban pedig a nagymesteri címet is megszerezte.

Az évek során számos egyéni versenyen végzett az első helyen, 1972-ben egyedül, 1973-ban holtversenyben nyerte meg a magyar bajnokságot.

Csapataiban és a válogatottban szinte mindig kiválóan, sokszor erőn felül teljesített, kilenc sakkolimpián játszott magyar színekben. Pályafutásának csúcsa az 1978-as sakkolimpia megnyerése volt Buenos Airesben. Három olimpiai ezüstérmet is nyert (1970, 1972, 1980), utóbbin, Máltán táblája legjobb pontszerzője volt. Összesen 191 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

Az 1981/82-es ciklusban az első táblán játszva BEK-győzelemre vezette a Budapest Spartacust, 1964 és 1986 között klubjaival kilenc alkalommal nyerte meg az ob I-es csapatbajnokságot.

Később edzőként folytatta, legismertebb tanítványa Berkes Ferenc nagymester, a válogatott egyik erőssége, sokszoros magyar bajnok. 1983-ban mesteredző címet kapott és Portisch Lajos is bizalmába fogadta: nagyra tartotta szakmai és emberi értékeit, hosszú éveken át volt a Nemzet Sportolójának szekundánsa.

A sakkszövetség 2005-ben életműve elismeréseként Maróczy-díjat adományozott neki, idén pedig a Magyar Érdemrend Tisztikereszje polgári tagozat állami kitüntetést vehette át.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

vg.hu

Nem a Louis Vuitton-bolt volt az első luxusüzlet az Andrássy úton, amit brutálisan kifosztottak

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják