Létrehozva: 2022.01.15.

Hatalmas fordulat történt a fóti bunyós doki ügyében

Dr. Lestár Ferenc munkáltatója elmondta, mi vár az orvosra.

Szerző Ripost

Mint az köztudott, a hobbi-testépítéssel is foglalkozó orvosra rátámadt egy házaspár. A férj azt kifogásolta, hogy a doktor nem tekintett el a szabályoktól, és nem kívánta beállítani a feleség vérnyomását a szombati ügyeleti időben. Hiába magyarázta dr. Lestár Ferenc, hogy az eljárás több alkalmas, ezért a háziorvos feladata, előbb lökdösni kezdték, majd megrúgták és többször megütötték. Az orvos a rendelő előtti területen visszaütött, a férj végül koponyasérüléssel kórházba került.

BORS

A Bors most kiderítette: munkáltatója ugyan nem indít fegyelmi eljárást Lestár Ferenc ellen, mégis felfüggesztették állásából. Ez azt jelenti, hogy jelenleg nem dolgozik, határozatlan időre felfüggesztették. Azt is kiderítette a lap, hogy 2009 óta nincs működési engedélye, ami lényegében annyit tesz, hogy az esetleges szakmai felelősséget a feletteseinek kell vállalnia helyette.

A Bors megkérdezte dr. Lestár Ferenc munkáltatóját, milyen sors vár náluk a dolgozójukra.

„A fóti ügyeletünkön történt dulakodással kapcsolatban a rendelkezésünkre álló információk, továbbá munkavállalónk meghallgatása után nem látjuk okát fegyelmi eljárás indításának. Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban. Ezen eljárás alakulását cégünk figyelemmel kíséri, és természetesen az eredménynek megfelelően jár el a későbbiekben„ – írták.

Mindehhez hozzátették, hogy valamennyi hozzájuk beérkező panaszt 30 napon belül kivizsgálnak, az eredményről pedig a bejelentőt is értesítik. Adatbázisuk szerint dr. Lestár az elmúlt két évben orvosszakmai hibát nem követett el, a Magyar Orvosi Kamara pedig a céget a munkavállalóval kapcsolatos etikai vizsgálattal nem kereste meg.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra