Létrehozva: 2022.01.21.

Hatalmas felajánlást tett Karikó Katalin a Debreceni Egyetemnek

Karikó Katalin a kitüntetéssel járó 10 ezer eurós díját az általános orvostudományi karnak ajánlotta fel. A Széchenyi-díjas kutató fontosnak tartja az oktatást.

A Debreceni Egyetemen (DE) zajló kutatásokra, illetve tehetséggondozásra ajánlotta fel a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzjutalmat Karikó Katalin magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója – közölte az egyetem a honlapján pénteken.

Karikó Katalin a kitüntetéssel járó 10 ezer eurós díját az általános orvostudományi kar ortopédiai tanszékének részeként működő biomechanikai laboratóriumnak és a tehetséggondozással foglalkozó Nemzeti Tudós Akadémiának adja.

.
A Széchenyi-díjjal idén kitüntetett Karikó Katalin Semmelweis Ignác-díjas kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense
MTI/Cseke Csilla

„A Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzből azért segítem a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítványt, azon belül pedig a biomechanikai laboratórium kutatói tevékenységét, mert a labor vezetője, Csernátony Zoltán professzor hosszú ideig kezelte az édesanyámat, aki ezáltal visszakapta járásképességét, és minőségi életet élhetett. A Nemzeti Tudós Akadémiát pedig azért választottam, mert fontos számomra a tehetséges fiatalok támogatása, ösztönzése a tanulásra, a kutatásra” – idézi a közlemény Karikó Katalint, aki decemberben vette át a díjat a cívisvárosban.

Mátyus László, az általános orvostudományi kar dékánja emlékeztetett arra, hogy a kitüntetéssel 18 éve ismerik el a molekuláris medicina területén nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért tudósok munkáját. Közülük Karikó Katalin az első, aki adományozásra fordította a kitüntetéssel járó összeget.

A Széchenyi-díjas kutató fontosnak tartja, hogy a különböző elismerésekkel járó pénzjutalmakat az oktatás és a tudomány támogatására fordítsa.

A Széchenyi-díjjal járó pénzösszeg felét például egykori iskolájának, a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Gimnáziumnak, a másik felét pedig a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Csányi Alapítványnak ajánlotta fel. A Bolyai-díjjal járó jutalmából többek között a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítványt és volt egyetemének alapítványát, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítványt is támogatta – emlékeztettek a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"