Létrehozva: 2018.02.24.

Hatalmas bajba kerülhetsz, ha így hívsz taxit

Egy budapesti verekedés taxis és utasa között rávilágított a problémára: ha átvernek, nagyon nehéz fellépni a független, taxitársasághoz tartozó "hiénák" ellen. A tanulság: fontos megnézni, hogy milyen taxiba ülünk be, és ha lehet, telefonon, céges taxit hívjunk!

Elképesztő dologról számolt be lapunknak Kónya Balázs, aki nemrég egy Budapesten működő magántaxit vett igénybe, azóta viszont eljárást indított ellene a rendőrség, holott – az áldozat szerint - őt verte meg a sofőr. A solymári férfi a Népligettől taxival szeretett volna eljutni a Kelenföldi vasútállomásig.

"A taxiállomáson várakozó taxis azt mondta, elvisz. Mikor udvariasan megkértem, hogy ha tud, siessen, közölte, hogy akkor 5000 forint lesz"

- mesélte a %Ripost%-nak a 36 éves férfi. Vita kezdődött, majd a taxis pár méter után visszakanyarodott a droszthoz.

"Sajnos nem figyeltem, milyen szolgáltatóhoz ülök be, ezért próbáltam lefotózni a műszerfalat, de bevakuzott a telefonom. A taxis erre dühös lett, és miután kiszálltam, utánam jött és felkent a drótkerítésre"

- mondta Balázs, aki most szemtanúkat keres, ugyanis elmondása szerint az agresszív sofőr ütlegelni és rugdosni is kezdte. Mikor elmenekült, a taxis egy darabig gázspray-vel rohant utána. Balázs egy pékségbe futott be, onnan hívta a rendőrséget. - "Amikor a rendőrök megjöttek, megjelent egy másik taxis. A két sofőr persze ugyanazt a vallomást tette, én pedig a fogdán találtam magam" - mesélte a felháborodott férfi.

Most ellene indult eljárás, holott szerinte a taxis a bűnös. A %Ripost% a rendőrséget is megkereste, de mivel még nyomoznak, nem adhatnak tájékoztatást.

A független taxist nehéz utolérni

Lapunk nem tud igazságot tenni az ügyben, de az eset tanulságos. A független, nagy cégekhez nem tartozó taxisokkal van a legtöbb ilyen gond. Mint a %Ripost% megtudta: nekik például nem is kötelező kiírniuk a telefonszámukat a kocsira, sem a számlára! Így, ha valakit átvernek, és nem tudja a rendszámot, nehezen éri utol, aki ellen panaszt kéne tennie – de ha felírjuk a rendszámot, akkor is feljelentést kell tenni, mert csak hatósági eljárás után derül ki, hogy ki üzemelteti a taxit.

A független szolgáltatóként működő taxisoknak nem kötelező feltüntetniük a telefonos elérhetőségüket sem a számlán, sem az autójukon 

- mondta a %Ripost%-nak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. A gond az, hogy sokan csak azt figyelik, hogy az autó legyen sárga, és azt gondolják, akkor az biztosan korrekt taxi...

"Ha egy független taxissal történik incidens, és nem indul rendőrségi eljárás, az utas valószínűleg bottal ütheti a sofőr és a taxi nyomát, lehet, hogy soha többé nem kerül elő. Naprakész nyilvántartásuk csak a taxi üzemeltetőjéről van a hivataloknak, de az csak hivatalos hatósági megkeresés alapján adható tovább" - tette hozzá a Taxis Szövetség elnöke.

Mindent ötödik taxis „mezítlábas”

Budapesten gyakori probléma, hogy visszaélnek a taxisok az utasok bizalmával. Ez főleg azokra a sofőrökre jellemző, akik nem tartoznak semmilyen céghez. A fővárosban 5400 engedély van kiadva, ebből nagyságrendileg 900 független taxisé. Sok hírhedt taxidroszt van Budapesten, ahol gyakran átvágják az utasokat – az egyik ilyen a népligeti is, ahol a fenti eset történt.

"Fontos hangsúlyozni, hogy ennek ellenére a független szolgáltatók többsége korrekt módon szolgáltat és nem csal. Sőt, olyan is akad, aki feltünteti a telefonszámát a taxi reklámfelületén, bár ez ritkább" - tette hozzá Metál Zoltán.

Kihez fordulhatunk panasszal a taxisofőr ellen?

- A TAXICÉGHEZ: Ha céges taxist hívunk, a cégnél is panaszt tehetünk.

- A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI VÁLLALATHOZ: A fővárosban a taxicégeket felügyelő BKK ügyfélszolgálatához (3255-255) is fordulhatunk panasszal, vidéken a városi tömegközlekedési cégekhez, amelyek általában a helyi taxisokat is felügyelik.

- A FOGYASZTÓVÉDELEMHEZ: Az egész országban, így Budapesten is megkereshetjük panaszunkkal a fogyasztóvédelmet. Bármelyik kormányablakban fogyasztóvédelmi bejelentést tehetünk, és a területileg illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályán is.

Kerüljük a „mezítlábas” taxisokat!

Akkor nem történhet nagy baj, ha ismertebb, nagyobb fuvarszervezőtől hívunk taxit. A taxitársaságokat szigorúbban szabályozzák, az autóik bármikor visszaellenőrizhetők. A legtöbb magántaxi az útvonalat sem rögzíti, ám a taxitársaságoknál például GPS-alapú rendszerek vannak, és az autókon, meg a számlán is van elérhetőség, így könnyen visszaellenőrizhetőek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó