Létrehozva: 2021.06.19.

Hatalmas áttörés: megkapta az első ember a rák elleni vakcinát

Beadták a legelső BioNTech által kifejlesztett rák elleni kísérleti vakcinát egy melanómás betegnek.

A rákos megbetegedések azok a halálos betegségek, amit az emberek egyszerűen képtelenek legyőzni. Ám most úgy látszik a tudomány felül fog kerekedni. Történelmi pillanathoz értünk az orvostudomány életében.

Megkapta a legelső BioNTech által kifejlesztett rák elleni kísérleti vakcinát egy melanómás beteg. Az ellenanyagot egy Libtayo nevű monoklonális antitest gyógyszerrel keverték, amit pikkelysömör kezelésére szoktak használni.

MTI/Varga György

A vizsgálatba 120 beteget vonnak be, és értékelik a kombináció, valamint az önállóan alkalmazott egyes hatóanyagok hatásait. A reményt keltő vakcina, ami mRNS-kódolással készült, tumorasszociált antigének fix kombinációját célozza meg, azzal a céllal, hogy erős és pontos immunválaszt aktiváljon a rák ellen – írja a Clinicaltrials arena.

„A BNT111 egy intravénás terápiás rák elleni kísérleti vakcina, amely négy rák-specifikus antigént rögzített és RNS-lipoplex formulációban kerül a szervezetbe” – áll a BIoNTech közleményében. A cég szerint a betegek melanomáinak több mint 90%-a tartalmaz a BNT11-ben kódolt négy tumorasszociált antigén közül legalább egyet.

A BioNTech társalapítója, Özlem Türeci közölte, hogy sikerült bebizonyítaniuk az mRNS-vakcinákban rejlő lehetőségeket a koronavírus ellen, most pedig szeretnék az immunrendszer erejét használni a rákos és a fertőző betegségek ellen is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán