Létrehozva: 2016.11.23.

Három orvos is elutasította: nagymamája karjai közt halt meg a féléves kislány

Az ügyben két orvos ellen is eljárás indult, az egyiküket felmentették, a másikuk pénzbírságot kapott, most újra kell tárgyalni az ügyüket.

Újra kell tárgyalni annak a két egri orvosnak az ügyét, akik egy féléves kislány halálért lehetnek felelősek.
Egy tarnabodi kislányhoz hívták ki az ügyeletes orvost, aki nem ment ki, így szülei negyven kilométert utaztak éjjel, hogy bevigyék a gyereket a sürgősségire. Onnan a gyerekosztályra küldték őket, de nem volt beutalójuk, ezért nem fogadták a beteg féléves csecsemőt.

A kislányt végül a városi gyermekügyeleten vizsgálták meg, de onnan is hazaküldték. Másnap romlott az állapota, és az ügyeletről beutalták a kórházba, a kislány szervezete azonban feladta a küzdelmet, és a baba nagymamája karjai közt meghalt.

Az eset 3 éve történt,  áprilisban első fokon az ügyeletvezetőt 600.000 forint pénzbírságra ítélték, a másik orvost pedig felmentették. A vád szerint nem vették komolyan a kislány tüneteit. Másodfokon az Egri Járásbíróságot arra kötelezték, hogy új eljárást folytasson le, mivel az elsőfok döntése nem volt alapos - írja az Index.

A kislány édesapja azt mondta az RTL riporterének, hogy az újabb tárgyalások az egész családot megviselik. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár