Létrehozva: 2022.01.24.

Ritka betegséggel küzd a magyar lány, Hanna, képtelen kinyitni a szemét

A szörnyű betegség megkeseríti a fiatal lány életét, a tudomány jelenlegi állása szerint pedig nincs gyógymód rá, a szemhéjplasztika sem segíthet.

Rendkívül ritka – a tudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan problémával küzd Csikós Hanna. A betegség megkeseríti a tizennégy éves kislány életét, ugyanis nem tudja kinyitni a szemét; a jobb szemére egyáltalán nem lát, de két milliméter híján már a bal szeme is teljesen összecsukódott.

Hanna ritka genetikai betegséggel küzd (Képünk illusztráció)
Fotó: Pixabay

„A várandósságom alatt történt egy génmutáció, aminek ez a betegség lett az eredménye. De számunkra csak nemrég derült ki, mivel kilenc évig egyáltalán nem is jelentkezett szinte semmiféle tünete Hannának. Ugyan nehezen fejlődött, betegeskedett is, illetve rossz volt az étvágya, de ekkor mi még nem gondoltunk semmi rosszra” – mondta el a Blikknek Petróczki Judit, az édesanya.

Öt éve kezdődött minden, amikor a kislány jobb szemhéja elkezdett lejjebb ereszkedni. Az anyuka rengeteg kivizsgálásra vitte a lányát, de sehol nem tudták megállapítani, mi okozza a fizikai elváltozást.

Két évvel később a gyerek bal szeme is elkezdett lecsukódni, ekkor sikerült diagnosztizálni a betegséget, aminek neve mitokondriális szindróma, ami a szemizom bénulásával kezdődik.

A kislánynál törzsközponti ideggyengeséget állapítottak meg, és tíz százalék esélyt adtak arra, hogy a bénulás megtámadhatja más testrészét is.

„Erre a betegségre jelenleg nem létezik gyógymód. Szed sok vitamint, de ezek maximum csak lelassíthatják a romlás folyamatát. Jelenleg ott tartunk, hogy az egyik szemére egyáltalán nem lát, de a másikra is csak egy nagyon kicsit. Abban bíztunk, hogy a szemhéjplasztika lehet a megoldás, de a napokban megtudtuk, hogy az sem segítene. Sajnos, ha a szemhéjai fel vannak húzva, nagyon erős kettős látása van szegénynek.

Lelkileg már nagyon rossz állapotban van, nem tudjuk, mi lenne a jó megoldás” – mondta el az édesanya, akinek a kislánya jelenleg a Vakok Intézetében tanul.

A család abban reménykedik, hogy találnak egy szakembert, aki segíthet a gyermek betegségének gyógyításában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább