Létrehozva: 2019.10.02.

Hangokat hallott a fejében a magyar férfi, majd ezt tette szomszédjával

Senki sem kívánna magának egy ilyen szomszédot! Furcsa és hátborzongató, ami Veszprém megyében történt egy férfival, akinek bekattant a szomszédja.

Lehet, hogy rossz ötlet volt nyugtatóra inni!

– mondogathatja magának az a Zirchez közeli faluban élő férfi, aki esténként nyugtatóra ivott, amitől rendszeresen hallucinált, és megpróbálta megölni szomszédját.

Jelenleg a Veszprém Megyei Főügyészség emberölési kísérlet, magánlaksértés és zaklatás miatt emelt vádat a férfi ellen, ugyanis 2019 márciusában ollóval akarta leszúrni a szomszédját – közölte az Ügyészség.

A vádlott napi rendszerességgel, néha nyugtatóval együtt ivott alkoholt. Rendszeresen hallucinált, azt állítja:

„A hangok különböző dolgokat kértek tőlem!”

Egy márciusi délutánon megfenyegette szomszédját, hogy megöli, ha nem engedi el a láncra kötött kutyáját, az állat ugyanis a férfi szerint hangosan vonyított. Ezt a szomszéd nem hagyta annyiban, zaklatás miatt feljelentést tett. Ám arra nem számított senki, hogy éjfél körül a férfi ismét hangokat hall a fejében, ami miatt magához vett egy 20,5 centi hosszú ollót, majd utcán házról házra járva figyelte, hogy honnan jönnek az általa hallani vélt hangok. Így kötött ki a szomszéd ajtajánál.

Hangosan dörömbölni kezdett a szomszéd ajtaján, aki kinyitotta azt. A férfi az ágyára lökte és megpróbálta megszúrni, de nem sikerült neki. Ezután a teraszra rángatta, később pedig árokba lökte és továbbra is megpróbálta megszúrni – sikertelenül. A dulakodásban a szomszéd könnyebben megsérült, de az ügyészség szerint akár meg is halhatott volna. A férfire börtönbüntetés kiszabását kérték az ügyben eljáró Veszprémi Törvényszéktől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében