Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.26.

Hamis halálgörbével kelt pánikot a baloldal

Az Eurostat adatai cáfolnak: a Covid okozta többletveszteségünk egy év alatt 13 ezer ember.

Grafikán cáfolja a baloldal állításait a Magyar Nemzet. Újra és újra címlapokon hozza a sajtó egy része, hogy Magyarország több mint 26 ezer áldozattal világelső a Covid-halálozásban. A hamis hírek miatt újra és újra el kell mondani, hogy ez – a rendelkezésre álló informá­ciók alapján – nem igaz. Az Eurostat objektívebb képet adó mutatóinak alapján Magyarország valójában az EU középmezőnyében helyezkedik el.

Forrás: Magyar Nemzet

Magyarországról idén a halálozásokról feldolgozott adat a 12. hét végéig, azaz március 28-ig érhető el. Ez alapján az látszik, hogy januártól március 28-ig 38 169-en haltak meg, ez 2361 fővel több, mint a 2019-es, utolsó járványmentes év adata. Ez 6,6 százalékos növekedést jelez. Erre az időszakra vonatkozóan egyelőre 16 országról érhető el adat az Eurostat oldalán. Ebből megállapítható, hogy ezen időpontig Magyarországon a kilencedik legalacsonyabb vagy másként: a ­16-ból a nyolcadik legmagasabb halálozási többlet volt kimutatható. Ez éppen a sorrend közepe, Magyarország tehát az EU középmezőnyébe sorolható ezen mutató szerint.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát