Létrehozva: 2018.11.27.

Hamarosan indul az állami nyugdíj előtakarékossági program

Az állami nyugdíj elõtakarékosságra, az adózás egyszerûsítésére és a kismamák munkába állásának ösztönzésére vonatkozó javaslatokról tárgyal holnap a kormány - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter.

Elfogadta a versenyképességről szóló javaslatcsomagot a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT), így többek közt még idén kidolgozzák az állami nyugdíj előtakarékosságra vonatkozó koncepciót, és jövőre elindulhat a program – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter jelezte: a versenyképességi tanács olyan programot állított össze, amely konkrét határidőket is kijelöl felelősökkel, hogy a kormány legalább negyedévente nyomon kövesse a versenyképességi csomag megvalósulását.

Az új állami, nyugdíj-előtakarékossági célú kötvény koncepcióján most dolgoznak, és remélhetőleg jövőre az Államadósság Kezelő Központ megjelenik a piacon a konkrét termékkel.

A tanács által elfogadott program hat fő területen tesz javaslatot konkrét lépésekre. Ezek között szerepel az adózás egyszerűsítése, az adóadminisztráció gyorsítása, a kismamák, az inaktívak és a közfoglalkoztatottak munkába állásának ösztönzése, a vállalatok üzleti környezetének minőségi javítása és az oktatásnak a gazdaság igényeihez való hozzáigazítása. Meg kell erősíteni az egészségügyi alapellátást, továbbá szükség van a prevenciós programok javítására, kiszélesítésére.

Csökkenteni szeretnék a munkaerő költségeit, így például a szociális hozzájárulási adót is tovább csökkentik.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"