Létrehozva: 2021.04.12.

Halálra verte a 80 éves nyugdíjas édesapját egy férfi Pest megyében

Együtt élt idő szüleivel egy férfi, ám sokszor összevitatkozott velük. Végül annyira elöntötte a düh, hogy brutálisan összeverte apját.

Egy férfi együtt élt nyugdíjas szüleivel azok Pest megyei házában. Ám nem mindig egyeztek a nézeteik, és ezért gyakran veszekedett idős édesapjával a hálátlan férfi.

Egyik alkalommal végzetesen elfajult az összeszólalkozásuk. Újfent veszekedni kezdett a szüleivel és szidalmazta őket, majd dulakodni kezdett a 80 éves férfival. Legalább két alkalommal, ököllel arcon ütötte az apját és egy – pontosan nem azonosítható – nehéz, kemény tárggyal fejbe vágta.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A családfő a földre zuhant, de még ez sem volt elég fiának, és csupán a velük együtt élő személynek sikerült visszafognia. A nyugdíjas bácsit végül kórházba szállították, ahol koponyasérülései miatt életmentő műtéten esett át. Az orvosai legnagyobb igyekezete ellenére azonban pár hónappal később a szövődményei miatt elhunyt.

A 2019 szeptemberében történt bántalmazás ügyben a Pest Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az elkövető ellen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten