Létrehozva: 2016.12.28.

Halálra esszük magunkat! Egyre több magyar lesz cukorbeteg

Riasztó adat: 15 év alatt majdnem megkétszerezõdött a cukorbetegek száma Magyarországon.

Több mint hetven százalékkal nőtt a cukorbetegek száma Magyarországon 2001 óta. Jelenleg nagyjából 772 ezren szenvednek diabéteszben.

Az érintettek több mint 90 százaléka 2-es típusú cukorbeteg. Kiváltó oka az elhízás és a mozgásszegény életmód. Ráadásul minden ötödik 60 év feletti magyar érintett! Ez a Magyar Diabetes Társaság kutatásából derült ki.

Néhány éve még jobbára csak a felnőtteket érintette ez a betegség. Egyre több viszont a túlsúlyos, gyorsétteremben felnőtt gyerek. Persze nem kell gyorsétterembe járni ahhoz, hogy egészségtelen ételekbe fussunk bele: ott vannak a cukrozott üdítők meg vagy például az olcsó virslik.

A legnagyobb gond pedig az, hogy még mindig nagyon kevesen tudhatnak arról, hogy valójában diabéteszesek!

„Általában a rossz közérzet, ami szembetűnő. A beteg feszült, ideges – mondta a %Ripost%-nak dr. Nagy Árpád, háziorvos, belgyógyász. Fizikai terhelésre verejtékezés jelentkezik. Hajnalonta előfordulhat  spontán felébredés, és akár izomremegés is.

Az is a betegség tünete lehet, ha változatlan táplálkozás mellett rövid időn belül hirtelen hízunk vagy fogyunk. Árulkodó jel, ha napi 4-5 liter folyadékot kíván a beteg és nagyjából ugyanennyi vizelete is van. Ezekre a tünetekre mindenképp oda kell figyelni" – tette hozzá a belgyógyász.

Ha ilyen tüneteket tapasztalsz, haladéktalanul menj el a háziorvosodhoz!

A diabétesznek két típusa van. Az 1-es típusú diabéteszes betegek szervezet nem termel inzulint. Magyarországon is egyre nő ennek a típusnak a gyakorisága. 2-es típusú betegség esetén  termel ugyan a szervezet inzulint, de az egy idő után már nem tudja megfelelő mértékben csökkenteni a vércukorszintet, inzulinrezisztencia alakul ki.

 

Az 1-es és a 2-es típus összehasonlítása

Szempontok

1-es típusú diabetes

2-es típusú diabetes

Oka

inzulinhiány

inzulinrezisztencia/relatív inzulinhiány

Életkor

bármely életkor, gyakrabban gyerek- vagy fiatalkor

felnőttkor (40. életévtől), a korhatár csökken

Testsúly

általában normális

normális vagy elhízott (2b típus)

Kialakulása

általában gyors

lassú

Vérinzulin

alacsony vagy teljesen hiányzik

a betegség elején magas

Inzulinterápia

szükséges

nem feltétlenül szükséges

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási tűz tombol Koppenhága egyik híres épületében - videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár