Létrehozva: 2021.02.27.

Szívszorító: 8 éves nővére mentheti meg a halálos beteg magyar kisfiút

A négy és fél éves Brájen donorja a testvére, Amira lesz. A kisfiút tavaly diagnosztizálták leukémiával. Márciusban műtik.

A négy és fél éves Brájenről tavaly szeptemberben derült ki, hogy leukémiás. A kisfiú a leukémia agresszívebb fajtájával küzd, így csontvelő-transzplantációra van szüksége. Brájent márciusban műtik, a donorja pedig a 8 éves nővére, Amira lesz, aki nagyon örül, hogy segíthet az öccsének.

Brájen márciusban esik át egy csontvelő transzplantáción
Fotó: TV2

Amikor kiderült a súlyos diagnózis, a szülők sokkot kaptak. „Egy világ összetört bennem” – fogalmazott az édesapa a Tényekben. „Nagyon sok kemoterápián van már túl: több, mint ötvenen” – mondta megtörten a férfi.

A család most egy otthonra, és egy steril szobára gyűjt, hogy a transzplantáció után biztonságban gyógyulhasson a kicsi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Jákob Zoltán: "Most egy időre elvonulok a világ elől"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem titok többé: Itt a nagy magyar UFO-térkép

INSIDER

Ilyet még nem láttál, durva meglepetést tartogat az időjárás

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"