Létrehozva: 2021.04.21.

Hajdúsámsoni gyilkosság: ez állhat az unokáját megkéselő nagyapa tette mögött

Leszúrta 32 éves unokáját egy 76 éves férfi hétfő éjjel Hajdúsámsonban. Úgy tudni, a többdiplomás, mérnök nagyapa megelégelte Tamás állítólagos drogozó és italozó életmódját, és a bántalmazást.

Feri bácsi Hajdúsámson köztiszteletben álló polgára, építészmérnökként dolgozott még nyugdíjba vonulása előtt. Többek között az ő elméjét dicséri a debreceni Kenézy Gyula Kórház egyik épülete, és a környék megannyi fontos ingatlanja. Miután leánya, Zita házassága megromlott, a család úgy döntött, hogy Feri bácsihoz költözik a két fiával.

Az egyik fiúból dolgos ember lett, és ma is egy étterem megbecsült munkatársa. A másik gyermekről, Tamásról már nem sok jót lehet elmondani. A helyiek szerint italozó és drogozó életmódjával rendszeresen zavarta a környezetét. Az egyik helyi közértből is lopott pálinkát, ha nagyapjától nem kapott pénzt. Munkája nem volt.

Illusztráció: Shutterstock

A család szomszédja kinyilvánította: az idős ember sokat szenvedett léha unokája miatt.

„Pont a múlt hétfőn arra jöttem haza este, hogy a rendőrök teszik be az üvöltöző fiút a mentőautóba. Másnap már ki is engedték a kórházból„ – mondta a férfi. „Feri bácsi egy rendkívül kedves ember, aki mindent megtett a szeretteiért. Állandóan Tamástól zengett a házuk. Velük lakik a fiú édesanyja is, de ő sem bírt a fiával” – magyarázta a férfi.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Tamás miért kötött bele nagyapjába a halála előtt. Valamin nagyon összevesztek, és végül előkerült a fiú halálát okozó kés. Azt azonban tudni, hogy a nagyszülő a saját anyagi tartalékait sem sajnálta feláldozni, ha a fiúról volt szó. Többször ő intézte el, hogy elvonóra mehessen, de arra hiába próbálta rábírni, hogy értelmes elfoglaltságot keressen magának.

A szomszéd sajnálja a történteket (Fotó: Bors)

A család egy másik ismerőse szerint a rendőrséget szinte kéthetente kellett riasztani a házhoz.

„Amikor megtudtam, mi történt, férfi létemre elsírtam magamat. No, nem a halott fiúért, én csak Feri bácsit sajnálom. Nem egy büntetőeljárást érdemelt volna öregségére” – szögezte le a Bors informátora.

A rendőrség emberölés címén indított eljárást, de a nyomozókban is felmerült a lehetőség, hogy Feri bácsi önvédelemből oltotta ki unokája életét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold