Létrehozva: 2018.03.09.

Hadházy elismerte: meg akarta szerezni szomszédja lakását

Az LMP társelnöke bevallotta, hogy eltartási szerzõdést akart kötni szomszédjával, akinek korábban a nyugdíjából is levonatott. Az idõs férfi tegnap életét vesztette.

Szerző RIPOST

Fondorlatos módon próbálta megszerezni Hadházy Ákos, az LMP társelnöke idős szomszédja lakását. Mivel Hadházynak két lakása is volt a társasházban, többsége volt a lakógyűlésen, bármilyen döntést meg tudott szavazni. Pontosan tudta, hogy egy költséges tetőfelújítást az idős ember nem tud kifizetni, ezzel az ürüggyel Hadházy azzal állt elő, hogy kössenek eltartási szerződést. A nyugdíjas belement, végül a lánya nem engedte a kisemmizését. Az igazi háborút ekkor indította Hadházy. Elzárta a vizet, a nyugdíjas ember így a kertből kellett, hogy magának vizet hordjon, fürödni sem tudott a saját otthonában. És mivel a nyugdíjas nem tudott fizetni a drága tetőfelújításért, beperelte és a nyugdíjából havonta 27 ezer forintot levonatott. Ami a nyugdíjasnak sok pénz, a gyógyszereit sem tudta ezért megvenni - derült ki a Tv2 Tények című hírműsorából.

Hadházy Ákos úgy érezte: mentegetőznie kell, de jobbat nem tudott kitalálni, mint hogy szenvedélybetegnek minősítette az idős férfit, lányait pedig nemtörődömöknek. Facebook-levelében még azt is elismerte, hogy tényleg meg akarta szerezni szomszédja lakását. 

A szomszédommal valóban megbeszéltük, hogy eltartási szerződés fejében nem kell kifizetnie a költségeket. Ezt azonban az egyik lánya az utolsó pillanatban megakadályozta.

Hadházy tehát, miközben hobbijára, a repülésre milliókat költ, elperli egy kisnyugdíjas nyugdíját és veszélyezteti a megélhetését. Akciója tragikus véget ért: az idős férfi időközben a kórházban elhunyt.

Minden az LMP-s politikus lelkiismeretére marad, már ha van neki. 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán