Létrehozva: 2021.05.11.

„Ha újra kezdhetném, újra csak ezt csinálnám” – kalandos élete volt Hortobágyi Cirill atyának

Nehéz sorsú kisfiúból lett a pannonhalmi apátság vezetője. Minden egyes diákjára emlékszik.

Állatorvosnak készült, ezért is jelentkezett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba a szocializmus derekán. Aztán végül biológia-földrajz szakos tanár lett, később a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója, majd a pannonhalmi bencések perjelje, most pedig ő a főapát.

Hortobágyi Cirill atya amellett, hogy elmesélte, mit szóltak a szülei ahhoz, hogy örökfogadalmas lett, a Metropolnak elárulta a pannonhalmi fiúk legendás összetartásának a titkát is.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Mint kiderült Pannonhalmára már eleve kalandos után érkezett, mivel akkoriban még nem volt tanácsos egyházi iskolába felvételizni. Így édesanyja Makláron nem merte megvenni a vonatjegyet, és majd csak hosszú kerülő úton, több átszállással érkeztek meg a célállomáshoz.

„Érettségi előtt, negyedikben úgy gondoltam, hogy itt maradnék. Persze arról fogalmam sem volt, hogy mit jelent örökfogadalmas szerzetesnek lenni. Én csak azt láttam, hogy itt jól érzem magam, szimpatikusak a tanáraim és én is szívesen csinálnám azt, amit ők” – mesélte a lapnak Hortobágyi Cirill atya, aki elmondása szerint 23 év alatt az összes diákjára emlékszik.

„Bennem elevenen élnek a diákjaim. 1988 óta van egy spirálfüzetes arcképcsarnokom, ebben valamennyi osztály benne van, ahol tanítottam. Minden évben átnézem, és ha találkozom valakivel, pár sort hozzáírok: kiből mi lett, hány gyereke van, hol dolgozik? Eltettem a dolgozatokat is, aztán érettségi találkozókon előveszem. Most azt élvezem nagyon, hogy van, akinek már a fiát is tanítom. Kuncogok is magamban, amikor a papák méltatlankodnak, hogy nem tanul a gyerek, holott én tudom, hogy ők se voltak ám jobbak!” – nyilatkozta Cirill atya, aki azt sem titkolta, hogy vajon mit szólna az állatorvosnak készülő kisfiú a pannonhalmi főapáthoz.

„Ha újra kezdhetném, újra csak ezt csinálnám. A biológiában azt vizsgáljuk, hogy milyen a világ, a hit pedig arra keresi a választ, hogy miért is van ez az egész, ki az, aki ezt irányítja? A teológia nem akarja az evolúció lépéseit megoldani. Viszont miközben foglalkozik vele az ember, sokszor rácsodálkozik, és erősödik a hite. Hogy mi van mindennek háttérében? Erre nem tud egyik szaktudomány sem választ adni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten