INSIDER

Gyulának végig kellett néznie unokája halálát

A 45 éves Gyula soha nem felejti azt a napot, amikor unokája a 2 éves Viktor a mozgó ABC elé esett és meghalt. Gyula látta, hogy mi történik, de a fiúcskán már nem tudott segíteni...
címkék:
  • Szerző: Cs.R.

A legkisebb, kedvenc unoka, akit testvéreivel együtt ő és felesége nevelt a Somogy megyei Büssün, azon a napon alig várta, hogy megérkezzen a boltként szolgáló teherautó a faluba, máris szaladt a nagypapával, hogy megcsodálhassa a hatalmas járművet. Gyula fogta Viktorka kezét, úgy mentek ki az utcára, együtt válogattak az élelmiszerek között.

Tele volt a nagypapa keze

A nagypapa keze tele lett, fizetnie is kellett, így egy pillanatra elengedte a gyerek kezét. Amikor végzett, a kapu felé indult, azt hitte, megy vele a gyerek is. Viktorka azonban még szemügyre akart venni valamit, a közben elinduló kocsi elé szaladt.

A kisfiút a mozgó ABC elsodorta. Hiába hívtak azonnal mentőt, az életét már nem tudták megmenteni.

A faluban senki sem hibáztatja a nagypapát. De hogy miért, azt a keddi napilapból tudhatja meg, mint ahogy azt is, hogy ő kit tart felelősnek unokája haláláért!

Nem kell rács mögé mennie

H. Gyulának hétfőn bíróság elé kellett állnia: az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat ellene. Felfüggesztett szabadságvesztést javasolt büntetésként, így Gyulának nem kell majd rács mögé vonulnia. A tárgyalást végül elnapolták, szakértőket és tanúkat idéznek be.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?