Létrehozva: 2021.04.07.

Döbbenetes helyszíni fotók: így gyújtogatott a Déli pályaudvarnál a férfi

Fotók érkeztek a Déli pályaudvarnál történt gyújtogatásról.

A megalapozott gyanú szerint a román állampolgárságú férfi március 1-jén késő este az I. kerület, Déli pályaudvarnál lévő egyik vendéglátóegység műanyag fólia sátrát – újságpapírdarabokat felhasználva – öngyújtóval meggyújtotta, amelynek következtében a sátor teteje több helyen is kigyulladt és megégett.

Fotó: Fővárosi Főügyészség

Ezután egy közeli étteremhez ment, amelynek műanyag ponyváját öngyújtóval szintén meggyújtotta. A ponyva alatt lévő külső pult, műanyag székek, asztalok és egyéb tárgyak is meggyulladtak és megégtek. Ezekről fotókat is kaptunk.

Fotó: Fővárosi Főügyészség

Az első esetben kisebb, a második esetben nagyobb kárt okozó rongálás megalapozott gyanúja miatt a bíróság korábban elrendelte a férfi letartóztatását április 4-ig.

Fotó: Fővárosi Főügyészség

A kerületi ügyészség indítványt tett a letartóztatás három hónappal történő meghosszabbításáért, mivel a szökés-elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll. Mivel ezt megalapozottnak találták, július 4-ig meghosszabbították.

Fotó: Fővárosi Főügyészség

A férfi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását tervezi – írja sajtóközleményében a Fővárosi Főügyészség.

Fotó: Fővárosi Főügyészség
Fotó: Fővárosi Főügyészség

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit