Létrehozva: 2021.02.08.

Felháborodtak a szülők: rendszeresen éhesen térnek haza a diákok egy győri iskolából

Egy édesapa elégelte meg a rossz elbánást. Hiába fizettek étkeztetést, a gyermekei mindig éhesen tértek haza.

Egy győri édesapa sok panaszt hallott a szülőtársaitól, miközben a gyerekeket várták az iskola előtt. A téma a tízórai, az ebéd és az uzsonna volt.

T. Gábor megelégelte, hogy a gyermekei éhesen járnak haza, ezért megkérdezett másokat is a „Győrben történt történik történni fog” Facebook csoportban.

Érdeklődésére azonnal megindult a kommentelés, rövid idő alatt már több mint százan válaszoltak neki. Voltak, akik fotókon mutatták be a hazavitt maradékokat, azzal bizonyítva rossz minőségüket. Azonban akadtak, akik épp az ellenkezőjét állították, és elégedettségüket fejezték ki – írja a Kisalföld.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

„A kilencéves gyerekem annyit eszik, mint egy felnőtt, nem válogatós, jó evő, repetázós, de az utóbbi időben nem eszi meg az ebédet a suliban, mert rossz” – írta az egyik édesanya.

A szülők egyetlen céget emeltek ki, mint győri közétkeztetési szolgáltatót, az Eatrend Arrabona Zrt.-t. Gyura Zsanett cégvezető már meg is küldte válaszát a panaszokkal kapcsolatban.

„Társaságunk több mint tizenöt éve lát el gyermekétkeztetési feladatokat Győr oktatási és nevelési intézményeiben, illetve 2020. november 1-jétől további intézmények ellátása is társaságunk feladata. Csak novembertől számítva 630 ezer adag ebédet főztünk a gyerekeknek. Ezen időszak alatt a szolgáltatásunkkal kapcsolatos visszajelzések száma nem érte el a harmincötöt. Naponta százötven kollégánk dolgozik azon, hogy a gyermekek számára a szolgáltatást az eddigieknél még magasabb színvonalra tudjuk emelni. Létrehoztunk egy online felületet a honlapunkon – www.eatrend.hu/minosegbiztositas –, ami január 29. óta érhető el. Ide is várjuk a visszajelzéseket, észrevételeket, amelyeket kivizsgálunk. A hét folyamán kerekasztal-beszélgetéseket folytatunk azon szülői munkaközösségek vezetőivel, amelyek a szolgáltatással érintett intézményekben működnek. Ezekkel az intézményekkel folyamatos kapcsolatban állunk, de ezen túlmenően kérjük a szülők együttműködését, segítségét abban, hogy visszajelzéseik hozzánk is eljussanak” – küldte a lap megkeresésére Gyura Zsanett.

Az eset kapcsán nemcsak a szolgáltató ígérte, hogy kivizsgálja a beküldött észrevételeket, hanem a város polgármestere. dr. Dézsi Csaba András pedig ígéretet tett arra, hogy próbaebéddel fogja tesztelni az iskolai étkeztetést, szúrópróbaszerűen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mandiner.hu

Tank miatt állt le a forgalom a Déli pályaudvarnál

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hajrá magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon