Létrehozva: 2019.12.16.

Győri családirtás: felfoghatatlan részletek, az anya talált gyermekeire

Egy 35 éves férfi ölte meg két gyermekét, majd saját magával is végzett. Legkisebb gyermeke viszont csodával határos módon megúszta a történeteket.

Egyelőre senki nem érti, mi vihetett rá egy édesapát arra, hogy két gyermeke életét elvegye, majd magát is megölje. A győri lakásba lakossági bejelentés után mentek be a rendőrök, ahol szívszorító látvány fogadta őket.

Fotó: Police.hu

Az egyik szobában megtalálták egy 13 éves lány és egy 10 éves fiú holttestét, a másik helyiségben pedig a 35 éves apáét. A nyomokból nagyon hamar egyértelművé vált, hogy az apa volt az, aki gyerekei ellen fordult, majd ő maga is eldobta az életét.

Pénteken láthatásra vitte a szombathelyi édesanya, a 31 éves H. három gyermekét a Győrben élő apjukhoz. Ekkor még nem sejthette, hogy a hármójuk közül kettőt akkor látja utoljára élve. Vasárnap, amikor délután értük ment, zárt ajtó fogadta. Sokáig csengetett, telefonon is hívta a férjét, hiába. Végül a legkisebb, hatéves gyermeke kiszólt az ajtón: anya, a két testvérem az ágyon fekszik és vérzik a fejük. Az asszony riasztotta a rendőrséget, ők törték be az ajtót.

A két gyereket – a 13 éves lányt és 10 éves öccsét – holtan találták a nyomozók. Olyan súlyos fejsérüléseket szenvedtek, hogy esélyük sem volt a túlélésre. Az elsődleges vizsgálatok szerint apjuk puszta kézzel agyonverte őket – a bestiális férfit az udvari melléképületben holtan találták a rendőrök, felakasztotta magát.

A legkisebb gyerek szerencsés volt, csodával határos módon karcolás nélkül megúszta az apja ámokfutását. Őt jelenleg Győrben a megyei kórházban megfigyelés alatt tartják, pszichológusok foglalkoznak vele, de közben az édesanyja is mellette lehet.

A Blikk megtudta: a kegyetlen gyerekgyilkos korábban erőszakos bűncselekmény miatt került börtönbe, ahonnan nemrégiben szabadult. Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette gyanúja miatt nyomoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább