Létrehozva: 2021.11.22.

György István: Sikeresen indult az oltási akcióhét!

Délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be.

Mint a Ripost beszámolt róla, az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében 2021. november 22-28. között Oltási akcióhét van a kórházi oltópontokon reggel 7 és este 19 óra között. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn a közmédiának elmondta: sikeresen indult az oltási akcióhét. Délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be.

Fotó: Metropol

György István elmondta, a beadott oltásokból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi második oltás. Valamennyi oltóhelyen folyik a munka, az irányításban katonák és az adminisztrációs tevékenységekben kormánytisztviselők segítenek. Ötféle oltóanyaggal oltanak, ezek mindegyike elérhető az oltóhelyeken.

Fotó: Metropol

Az államtitkár megjegyezte, a hétfőn délig beadott mintegy 7 ezer első oltás az elmúlt másfél-két hónap napi teljesítményének a sokszorosa. György István mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát. Közölte: arra kérték a kórházakat, hogy ha szükséges, a hosszú várakozási időt elkerülendő nyissanak új oltóhelyeket – írja az MTI.

Az oltási akcióhét hétfőn kezdődött, az oltakozni vágyókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják. Vasárnapig nem kell előzetesen időpontot foglalni, időpontra bejelentkezni, regisztrálni.

A nagy sikerre való tekintettel egy héttel meghosszabbította a kormány a november 22-én kezdődött Oltási akcióhetet, így az új időpont szerint december 5. vasárnap estig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül oltakozni. Az oltópontok minden nap reggel 7 és este 19 óra között vannak nyitva. A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második, vagy a harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.

Az oltási akcióhéten eddig a legtöbben már a megerősítő harmadik oltást vették fel, amely mindenkinek javasolt, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltással ismét 80-90%-ra emelhető a védettségi szint. A még oltatlanokat továbbra is kérjük, hogy vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most terjedő delta vírusmutáns rájuk a legveszélyesebb, súlyos megbetegedést képes okozni.

 

Mit vigyek magammal az oltásra?

 

Az oltásra érkezőket kérjük, hogy hozzák magukkal személyi irataikat (személyi igazolvány, TAJ-kártya), második és harmadik oltás esetén a korábbi oltást igazoló dokumentumokat.

Nagyban meggyorsítja az oltást, ha az oltakozók magukkal hozzák kinyomtatva, kitöltve és aláírva a Hozzájáruló nyilatkozatot (3. oltás esetén is szükséges).

Kérjük, hogy ne felejtsék otthon a maszkot sem!

 

Mikor és hol van az Oltási akció?

Az oltási akcióhét 2021. november 22. hétfőn kezdődött, és – a meghosszabítás értelmében – december 5. vasárnapig tart a kórházi oltópontokon, egyes településeken szakrendelőkben is. 101 megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat reggel 7 és este 19 óra között. A kórházak megemelt oltó kapacitással működnek.

 

Időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni

Az Oltási akcióhét során időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni az oltópontokra akár az első, akár az elmaradt második, akár a harmadik oltásra.

Időpontot azok tudnak foglalni, akik előzetesen regisztráltak a www.eeszt.gov.hu honlapon. Nekik javasoljuk is az időpontfoglalást, így el tudják kerülni az esetleg sorban állást.

Ugyanakkor időpontfoglalás nélkül is lehet érkezni az oltásra. Ebben az esetben az oltás érkezési sorrendben történik. Az oltási akcióhéten azok az oltatlanok is mehetnek a kórházi oltópontokra, akik eddig még nem regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, ez esetben őket a helyszínen regisztrálják egy formanyomtatvány kitöltésével. Az első oltásra érkezőket fel tudják gyorsítani az oltási folyamatot, ha magukkal viszik kinyomtatva és kitöltve a REGISZTRÁCIÓS LAPOT és a HOZZÁJÁRULÁSI NYILATKOZATOT.

 

 

Ötféle vakcina áll rendelkezésre

A kórházi oltópontokon ötféle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. A Szputynik már elfogyott.

Az oltóorvosok segítenek a legmegfelelőbb vakcina kiválasztásában.

 

Megerősítő harmadik oltás felvétele

Az Oltási akcióhéten azok is érkezhetnek időpontfoglalás nélkül a kórházi oltópontokra, akik a megerősítő harmadik oltásukat szeretnék felvenni. Mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele, aki elmúlt 18 éves és már több mint 4 hónap eltelt a legutóbbi oltása óta. A harmadik oltáshoz javasolt vakcinát a helyszínen, az oltóorvossal lehet egyeztetni.

 

12-17 évesek oltás az Oltási Akcióhéten

Az Oltási akcióhéten a még oltatlan 12-17 éves gyermekek oltására is lehetőség van, ez esetben javasolt a szülői kíséret is az oltásra és mindenképpen szükséges szülői hozzájáruló nyilatkozat.

 

5-11 évesek oltása

Az Oltási akcióhét keretében még nem, de heteken belül várhatóan megkezdődhet az 5-11 éves gyermekek oltása is. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) november 25-én jelentette be, hogy engedélyezi ennek a korosztálynak az oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, a kormány már megrendelte a gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat, az első szállítmány várhatóan december végén érkezik meg. A további tudnivalókat hamarosan ismertetjük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó