Létrehozva: 2021.06.14.

Kitálalt a híres gyermekorvos: ezt gondolja a gyerekek oltásáról

Megkezdték a 12-15 évesek oltását. A legtöbb gyermekorvos már várta a hírt. A Ripost dr. Bense Tamás véleményére is kíváncsi volt, vajon ő mit gondol az említett korosztály immunizálásáról. A híres gyermekorvos kitálalt: ezt gondolja a gyerekek oltásáról.

Már megkezdték a 12-15 évesek oltását is. A Ripost arra volt kíváncsi, mit gondol a népszerű gyermekorvos, dr. Bense Tamás az érintett Covid elleni beoltásáról.

Dr. Bense Tamás
Fotó: Ripost

„Maximálisan támogatom a kiskorúak oltását. Már nagyon vártuk, hogy ez bekövetkezzen, tekintettel arra, hogy többségében a gyerekeknél látszólag gyorsan és észrevétlenül lezajlik a betegség, de pont ez rejti a veszélyt is” – mondja Bense Tamás. „Amikor a gyerekek hazamennek és kapcsolatba kerülnek a szülőkkel vagy kisebb-nagyobb testvérükkel, akkor a fertőzést leginkább ők tudják közvetíteni, anélkül, hogy látszana rajtuk” – magyarázza a gyermekorvos és hozzáteszi, véleménye szerint az lenne az igazi, ha már hatéves kortól lehetne oltani, majd egy későbbi lépésben az óvodás korosztály is megkaphatná a vakcinát.

Oltás előtt ajánlott konzultálni a gyermekorvossal

A szakember javaslata, hogy a szülők a gyermekük oltása előtt minden esetben kérjék ki a háziorvos, a gyermekorvos vagy a gyermeket kezelő orvos véleményét is. „Nagyon kevés eset van, ami kizárja az oltást. Láz, heveny betegségek lezajlása idejére azonban egy-két héttel el kell halasztani az oltást. Minden dokumentumot, ami a gyermek állapotára vonatkozik (orvosi zárójelentések, leletek) el kell vinni az oltásra és bemutatni az oltást végző orvosnak is”.

A kamaszok oltásánél is javasolt, hogy jelen legyen a szülő (Fotó: MTI)

Megszűnnek a tömeges oltások, oltócentrumok lesznek

„Az oltópont nagy valószínűséggel centrumokban lesz majd, amelyeknek a helyét és számát most határozzák meg” – árulta el az oltás körüli részleteket Bense Tamás. „A tömeges oltások meg fognak szűnni és csak bizonyos helyeken kaphatnak majd vakcinát az emberek. Ez azt jelenti, hogy picivel többet kell utazni az oltás miatt, de ez ne gátoljon senkit az oltás felvételében. A későbbiekben lehetőség lesz megkapni az oltást a családorvosoknál is, ennek a megvalósítása azonban jelenleg szervezés alatt van”.

Már az engedélyezés előtt sokan érdeklődtek az oltásról

Nagyon sok szülő érdeklődött már Bense doktornál a gyerekek oltásáról és jelezték felé, hogy beoltatnák a saját gyermeküket. „Az én praxisom kifejezetten oltás párti. Az elmúlt hetekben, még mielőtt engedélyezték volna az említett korosztály oltását, rengetegen megkerestek. Érdeklődtek, hogy mikor lesz végre lehetőség, hogy beoltassák a gyermeküket. Az az érzésem, nagyon szép számban fognak oltást kérni a szülők a gyermekeiknek” – bizakodik Bense Tamás.

Ezt kell tudni a regisztrációról, időpontfoglalásról és a gyerekek oltásáról

– A 15 év alattiak oltása jelenleg csak Pfizer-vakcinával történik. – A vakcinainfo.gov.hu oldalán történt regisztráció után egy megadott oltópontra kell bejelentkezni. – A kiskorúak oltása önkéntes, amelyről a szülőnek, illetve a gyermek gondozóinak van joga dönteni, az ő beleegyezésük szükséges a gyermek oltásához. – Az oltás időpontjára a szülőknek magukkal kell vinni a szülői hozzájáruló nyilatkozatot. – Fontos, hogy még az idősebb gyermekeket is kísérje el a szülő. – A szülői beleegyező nyilatkozatot ne a helyszínen töltsék ki, mert felgyorsítja az eseményeket, ha már kész dokumentumokkal érkeznek az oltásra. – Az oltás két dózisát 21 napos eltéréssel kell beadni. – A 12 év alatti gyermekeket továbbra sem lehet oltani és a regisztrációjukat sem fogadják el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast