Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.18.

„Elég szörnyű volt” – Alex édesapja hazahozhatta a kisfia maradványait

Hazajött Olaszországból Juhász Norbert. Az édesapa kétéves fiát, Alexet a pici anyja ölte meg, miután elfajult a gyermekelhelyezési per.

Megkapta az engedélyt, hogy Olaszországból hazahozza kisfia földi maradványait Juhász Norbert. Mint ismeretes, a kis Alexet saját anyja ölte meg, miután a magyar bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el a gyermeket. Az asszony megkéselte a kisfiút, a gyermek élettelen testét pedig később egy szupermarket görgős futószalagjára helyezte, ráadásul le is fotózta áldozatát, a képet pedig elküldte Norbertnek.

Fotó: Bors

A gyászoló édesapa a Borsnak beszélt arról, mit élt át odakint. Elárulta: noha felmerült benne, hogy elmegy a borzalom helyszínére, ezt végül nem tette meg.

„Egyáltalán nem tett volna jót a lelkemnek. Így is elég szörnyű volt az utam, az ellenségemnek sem kívánom. Remélem, már nem kell visszamennem.”

Hogy mi mindenről beszélt még az édesapa, találkozott-e gyermeke gyilkosával, valamint miről beszélt a bíróval Olaszországban, kiderül a Bors keddi lapszámából. Keresse az újságosoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát