Létrehozva: 2021.09.24.

Gyereket a magasba! – Szombaton játszótérré változik a Hősök tere

Szeptember 25-én, szombaton mindenkit szeretettel várnak a szervezők a Gyereket a magasba! rendezvényre.

Most szombaton rendezik meg a Gyereket a magasba! programot a Hősök terén, illetve és országszerte több más városban. Zenei fellépők, gyerekfoglalkozások várják a legkisebbeket, a fővárosban pedig 500 kismotor talál gazdára a korán érkezők között.

A 2018 óta minden évben megrendezett Gyereket a magasba! akció lényege, hogy egyszerre, egy időben minél több gyereket emeljenek magasba a szüleik – bárhol is éljenek az országban vagy a határon túl. A rendezvénnyel a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány a gyermekvállalás, a családalapítás fontossága mellett áll ki, felmutatva, hogy a gyerek örök érték, és családban élni jó!

A Hősök terén fellép a Bogár Muzsika gyerekzenekar, Farkasházi Réka és a Tintanyúl és a Szabó Balázs bandája is. Emellett rengeteg további program közül lehet majd választani: lesz népi játszóház, bábozás, kreatív bababirodalom és társasjáték kuckó is. A gyerekemelés országszerte 11 órakor kezdődik majd!

Fotó: MTI

Az esemény a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs mellékrendezvényeként, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Családbarát Magyarországgal együttműködésében jön létre.

A csatlakozó települések listáját ITT találod.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten