Létrehozva: 2020.02.28.

Gyerekbanda tartotta rettegésben a budapesti étterem-tulajdonosokat – videón a fosztogatás

A gyanú szerint öt hónap alatt 65 budapesti étterembe tört be a fiatalokból álló társaság.

Elfogták azt a fiatalokból álló gyerekbandát, aminek tagjai hatvanöt budapesti büfébe, gyorsétterembe, pékségbe, illetve üzlethelyiségbe törtek be 2018 októbere és 2019 februárja között.

A négy fiatalkorú és négy gyermekkorú fiú szinte minden betörésüknél ugyanazt a módszert alkalmazták; a vendéglátó egység – általában egy gyros büfé – vevők utcafronti kiszolgálásához használt egyik ablakát kifeszítették, majd a pénztárgépben talált pénzt ellopták. De olyan is előfordult, amikor mobiltelefont, laptopot vagy italt is magukkal vittek.

Az elkövetők elfogása több lépcsőben történt. A nyomozók a betörőcsapat egyes tagjait kamerafelvételek alapján azonosították, majd elfogatóparancsot adtak ki ellenük, vagy éppen az eltűnt személyek között ismerték fel őket.

A ferencvárosi rendőrök a négy fiatalkorút 49 rendbeli lopás, 9 rendbeli lopás kísérlete, 4 rendbeli lopás bűntett és 7 rendbeli rongálás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, de a négy gyermekkorú fiút is meghallgatták.

A BRFK lezárta a nyomozást és továbbította az ügyészség felé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet