Létrehozva: 2021.02.08.

Végső búcsú: örök nyugalomra helyezték Fehér Anna nővért

Rövid idő alatt legyőzte a koronavírus Anna nővért, aki szeretetével és hitével a látássérültek oktatásának az élharcosa volt.

Január 13-án elhunyt 74. éves korában Fehér Anna, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának vezetője. A nővér hat nappal korábban megfertőződött a koronavírussal, amit sajnos nem tudott legyőzni. A halálhír hallatán Orbán Viktor miniszterelnök is mélyen megrendült, együttérzését fejezte ki Anna nővér testvérének.

Fehér Anna a Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek egyházmegyei jogú szerzetesközösség tagja, magyarországi vezetője volt.

Örök nyugalomra helyezték Anna nővért / Fotó: pixabay.com

Fehér Anna 1947-ben született Vértesacsán, szülei földművesek voltak. Miután édesapja megbetegedett, és nem tudott többé a földeken dolgozni, 1959-ben felköltöztek Budapestre.

Indíttatása, hogy hátrányos helyzetűeken segítsen, már a gimnáziumi évei alatt kialakult benne. 1950-ben, a Rákosi-diktatúra alatt betiltották a szerzetesrendeket, így fogadalmát is csak titokban tudta letenni 1978-ban.

Halálával közösségének – a XVII. században alapított Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek Rendjénekis véget ért egy korszaka, hiszen Magyarországon ő volt az utolsó, aki a habitusukat hordta.

Kezdetben több szervezetben is tevékenykedett, így a Vakok Állami Intézetében mint gondozó, valamint a Vakok Szövetségében mint nyomdai segédmunkás. Utóbbi helyen nem kis eredménye, hogy nyomdai előkészítésével jelent meg Magyarországon először Braille-írásos Szentírás.

1977-től a felsővízivárosi Szent Anna-templomban megkezdődött a látássérültek lelki gondozása, ahova természetesen Anna nővér is csatlakozott. Vezetésével 1982-ben megalakult a látássérült gyermekek Szent Anna Otthona. Az egyház először egy Batthyány tér közelében fekvő, szenespincéből kialakított lakásban tudott helyet biztosítani az intézménynek. Itt tevékenykedett Anna nővér is, amíg Barbara Bush 1989-es magyarországi látogatásakor megtekintette az intézményt is, majd kapcsolatait kihasználva rögtön segítséget eszközölt ki a számukra.

Ekkor kapták meg azt a svábhegyi ingatlant, ahol megalakult a Vakok Batthyány-Strattmann László Gyermekotthona, amely azóta egyházi és állami támogatással folyamatosan bővül. Az iskolát és óvodát is üzemeltető intézmény jelenleg több mint hatvan bentlakó gyermek gondozását látja el.

Orbán Viktor mélyen megrendült a halálhír hallatán

Orbán Viktor miniszterelnök levélben nyilvánított részvétet Fehér Anna nővér halála miatt.

Tisztelt Fehér Tamás! Tisztelt Gyászoló Közösség! Mély megrendüléssel értesültem arról, hogy Fehér Anna nővér, a látássérült gyermekek felkarolója és gyámolítója eltávozott közülünk. Anna nővér hivatása kettős elköteleződésen alapult: egész életét Istennek ajánlotta, hogy minden figyelmét a látássérültek gondozásának és tanításának szentelhesse. Szelíd határozottsággal és nagy szeretettel fordult a rábízottak felé, gyógypedagógiai tudásával számos sérült gyermek számára teremtette meg az elfogadó, biztonságos környezet mellett a fejlődés lehetőségét is. Hálásak vagyunk, hogy az ő előkészítői munkájának köszönhetően jelenhetett meg Magyarországon az első Braille-írásos Biblia, és hogy több mint harminc éven át irányította a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonát, ahol ő jelentette az állandóságot, és pótolta a gyakran hiányzó szülői szeretetet. Engedjék meg, hogy ezúton fejezzem ki együttérzésemet, és a következő, nehéz időszakhoz sok erőt kívánjak Önöknek! Őszinte részvéttel: Orbán Viktor

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tovább bonyolódik Bangó Margit átverésének ügye

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

magyarnemzet.hu

Elkapták a rendőrök a betörőket, akik az Andrássy úti luxusüzletből raboltak

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár