Létrehozva: 2021.06.24.

Gulyás Gergely: Nem a melegekről, hanem a gyermekek védelméről szól a magyar jogszabály

Magyarország visszautasítja az elmúlt napokban több uniós tagállam kormánya által indított alaptalan támadást a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény miatt, mert a jogszabály nem a melegekről, hanem a gyermekekről, a gyermekek védelméről szól – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A miniszter hangsúlyozta: a gyermekek szexuális nevelése a szülők feladata és a kormány véleménye szerint a szülőkön kívül más ember ebbe nem jogosult beavatkozni.

„Magyarország egy olyan szabad ország, ahol a felnőtt állampolgárok életébe senki nem szól bele, mindenki úgy éli az életét, ahogyan akarja” – emelte ki.

Gulyás Gergely közölte azt is: miután 13 vagy 14 uniós ország aláírt egy, a magyar törvényt elítélő nyilatkozatot, a magyar nagykövetek szerdán valamennyi külügyminisztériumba elvitték a magyar kormány válaszát. Ebben visszautasítják az alaptalan vádakat, és felszólítják az aláíró országok kormányait, hogy a jövőben tartózkodjanak Magyarország alaptalan rágalmazásától – ismertette.

Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió koronavírus ellen beoltott ember elérése esetén – jelentette be ugyancsak Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Elmondta, főszabályként belső terekben nem lesz szükség maszkot viselni és 5,5 millió beoltott esetén védettségi igazolvány sem kell a szállodákban, éttermekben, fürdőkben és a strandokra.

Hozzátette: az egészségügy területén megmarad a maszkhasználat.

A védettségi igazolvány szükséges lesz a tömegrendezvényeken, a sportrendezvényeken, a koncerteken és az éjszakai zenés szórakozóhelyeken – ismertette.

Július 1-jétől az EU-s zöld útlevél Magyarországon is hatályba lép

A miniszter azt is bejelentette: július 1-jétől az európai uniós zöld útlevél Magyarországon is hatályba lép.

Közölte: a zöld útlevél papíralapon a kormányablakokban lesz igényelhető, elektronikusan pedig az ügyfélkapun keresztül. Jövő hétfőtől tájékoztató kampány indul, és valamennyi, a zöld kártyával kapcsolatos részletet ismertetnek majd. A kártya három okból állítható majd ki: a betegségen való átesettség, negatív PCR-teszt és védőoltás megléte esetén – részletezte Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy ezért lesz 3 QR-kód ezeken az igazolványokon.

A tárcavezető elmondta: a közúti határátkelőhelyeken a normális rend a legtöbb helyen visszaállt, a belső schengeni határokon Szlovéniába, Szlovákiába, Ausztriába megszűnt a határellenőrzés. Románia, Horvátország és Szerbia esetében a korábbi szabályok szerint áll helyre a határellenőrzés, egészségügyi ellenőrzés már nem lesz, Ukrajna esetében pedig maradnak az eddigi szabályok – ismertette.

Úgy összegzett: a legnépszerűbb nyári nyaralóhelyekre korlátozás nélkül lehet majd utazni. Mint mondta, az országok egy része a tavaly nyári magyar szabályozást alkalmazza, besorolva a különböző országokból érkezőket, és Magyarország az alacsony átfertőzöttség miatt a zöld zónában van. Felhívta a figyelmet arra: szerdán Magyarországon 69 fertőzést regisztráltak és egy ember hunyt el. Arról, hogy a belső schengeni határokon végzett ellenőrzések megszűnése csak a közutakat érinti, Gulyás Gergely elmondta: a légiforgalomban az átszállások miatt bonyolultabb a helyzet. Főként azért, mert különböző gyakorlatok vannak arra a helyzetre, ha valaki az EU területén kívülről átszállással utazik Budapestre.

Jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció

A tárcavezető azt is bejelentette: jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció, amely a járvány utáni életről szól, és amelynek gazdasági kérdések mellett a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz.

Az elmúlt években nyilvánvaló volt, hogy nehéz és veszélyes korban élünk, a járványok és a népvándorlások koraként jellemezhetjük a mögöttünk hagyott fél évtizedet – mondta a miniszter, hozzátéve: Magyarországnak is fel kell készülnie erre. Hangsúlyozta, a legfontosabb továbbra is a gazdaság megerősítése, a munkahelyek védelme és a családok támogatása.

Gulyás Gergely ismertetése szerint a nemzeti konzultációban lesz kérdés a 200 ezer forintos minálbérre vonatkozóan, a családi adóvisszatérítés kormányzati tervéről és a hitelmoratórium meghosszabbításáról is. Bejelentette: a kormány szerdai ülésén – látva a nemzetközi vitákat – arról is döntött, hogy a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz a konzultációnak.

Elmondta, az új jogszabály iránt a magyar érdeklődés „nem jelentéktelen” és a nemzetközi érdeklődés is „megtisztelően nagy”. A miniszter ezért rögzítette: a jogszabály nem a melegekről, hanem a gyermekekről, a gyermekek védelméről szól.

A politikus hangsúlyozta: a gyermekek szexuális nevelése a szülők feladata és a kormány véleménye szerint a szülőkön kívül más ember ebbe nem jogosult beavatkozni. Magyarország egy olyan szabad ország, ahol a felnőtt állampolgárok életébe senki nem szól bele, mindenki úgy éli az életét, ahogyan akarja – emelte ki.

Gulyás Gergely közölte azt is: miután 13 vagy 14 uniós ország aláírt egy, a magyar törvényt elítélő nyilatkozatot, a magyar nagykövetek szerdán valamennyi külügyminisztériumba elvitték a kormány válaszát. Ebben visszautasítják az alaptalan vádakat, és felszólítják az aláíró országok kormányait, hogy a jövőben tartózkodjanak Magyarország alaptalan rágalmazásától – ismertette.

Felolvasta a kormány válaszát, amelyben azt írták: az elmúlt napokban több uniós tagállam kormánya alaptalan támadást indított Magyarország ellen. „Magyarország visszautasítja ezeket a támadásokat” – ismertette. A magyar törvény semmiféle diszkriminációt nem jelent, összhangban van az uniós joggal, és az Európai Unió Alapjogi Chartájának szabályzásán alapul – hozzátéve, hogy a magyar törvény védi a gyermekek és garantálja a szülők jogait, a felnőttekre nem vonatkozik.

A kormány szerint az egyes uniós tagállamok által aláírt nyilatkozat tévesen idézi a törvénymódosítást, és kihagyja a szöveg lényegi részeit. A szabályozás egyértelmű, valamennyi szexuális magatartásra vonatkozóan a 18 év alatti gyermek esetén a szülők jogává teszi a szexuális felvilágosítást.

Idézte az Európai Unió Alapjogi Chartája 14. cikkének bekezdését, amely szerint „tiszteletben kell tartani a szülők azon jogát, hogy gyermekeik nevelését és tanítását vallási, filozófiai és pedagógiai meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák, az e szabadság és jog gyakorlására vonatkozó nemzeti jogszabályokkal összhangban”.

„Felszólítjuk az aláíró országok kormányait, hogy a jövőben tartózkodjanak Magyarország alaptalan rágalmazásától” – idézte a jegyzéket Gulyás Gergely.

Aki beoltatja magát biztonságban van

Hangsúlyozta: a virológusok elsöprő többsége szerint az oltás a koronavírus delta variánsa ellen is védelmet biztosít, így aki beoltatja magát biztonságban van. Megjegyezte: több mint egy hónapja bármilyen oltóanyagból több áll rendelkezésre mint az oltási igény, ezért aki regisztrál, meghatározhatja azt is, hogy hatféle oltóanyagból melyiket kívánja igénybe venni.

Arra a felvetésre, hogy fogják-e azokat kompenzálni, akik Szputnyik oltást kaptak és csak PCR-teszt készítése esetén utazhatnak külföldre úgy válaszolt: nem helyes a kompenzáció szót használni, mert akit ezzel a vakcinával beoltottak, védetté vált a koronavírus ellen. Ugyanakkor a miniszter túl korainak tartotta a kérdést, szerinte meg kell várni július 1-jét, az uniós vakcinaigazolvány elindulását. Úgy fogalmazott: nagy akadálya az utazásnak a Szputnyikkal sem lesz. Azt remélik, hogy sok európai ország eleve mindenkit be fog engedni, ebbe az irányba haladnak a dél-európai országok.

Orvosszakmai kérdésnek nevezte azt, hogy szükség lesz-e harmadik, esetleg negyedik koronavírus elleni oltásra, illetve azt, hogy Magyarországon is alkalmazzák-e a „vakcinakoktélokat”, vagyis hogy két különböző vakcinával oltanak be valakit.

Kérdezték arról a sajtóhírről, hogy vannak olyanok, akik az elégtelen ellenanyagszint miatt Romániába mennek, hogy beoltassák magukat Pfizer-vakcinával. Közölte, a kormányhoz is eljutottak a hírek, ellenőrizték azokat és nem igazak.

A miniszter azt mondta: a magyar vakcinagyár 2022 végén fog oltóanyagot termelni, és a kormány reményei szerint többféle vakcinát is előállíthat. Csaknem tízmillió Pfizer-vakcinája lesz az országnak az év végére – tette hozzá. Megjegyezte: a 12 és 16 év közötti fiatalok is beoltathatják magukat, de erről külön kampányt nem indítottak, mert ez a szülők döntése.

Elmondta: a második oltást be nem adatók védettségi igazolványának érvénytelenítése a QR-kódból állapítható meg, viszont uniós zöldkártyát csak az kaphat, akinek a második oltása is megvan.

Kérdezték arról, hogy a kormány szerint miért haltak meg olyan sokan Magyarországon a koronavírus miatt, miért volt akkora a többlethalálozás. A miniszter szerint ezt szükséges vizsgálni. Hozzátette: az év elejének adatait nézve látszik, hogy a közép-európai térség országaiban magasabb volt a halálozás, valószínűleg ezekben az országokban az emberek általános egészségügyi állapota rosszabb, mint Nyugat-Európában.

A járvány egészét nézve a többlethalálozások számában Magyarország a középmezőnybe tartozik – mondta.

Kérdésre válaszolva a miniszter elképzelhetőnek tartotta, hogy egy esetleges negyedik hullám bekövetkezésekor ismét lesznek szigorítások. Jelezte ugyanakkor, hogy az oltások kötelezővé tételét nem tartja elképzelhetőnek, de azt igen, hogy egyes munkáltatók kötelezhetnének személyes jelenléttel járó munkát végző munkavállalókat az oltásra. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincs ilyen kormánydöntés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán