Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.07.

Először szólalt meg a gördeszkás pap, miután kórházba került koronavírussal

Lendvai Zoltán atya tisztában van azzal, hogy hívei várják vissza, maga is szeretne minél hamarabb felépülni.

Mint arról a Ripost is beszámolt, a gördeszkás papként híressé vált Lendvai Zoltán atyát, hosszú hetek óta a Covid-osztályon ápolják.

A népszerű katolikus papon azután jelentkeztek a koronavírus-fertőzés jellegzetes tünetei, hogy a szintén a plébánián lakó édesapját is ledöntötte a lábáról a betegség.

Rédics, 2018. szeptember 12.
Lendvai Zoltán plébános gördeszkázik a kibõvített rédicsi gördeszkapálya avatásán 2018. szeptember 12-én
MTI Fotó: Varga György

Most elsőként a Borsnak szólalt meg a rédicsi plébános. Mint elárulta tudja, hogy sokan imádkoznak érte és a koronavírus-fertőzésben elhunyt édesapja lelki üdvéért.

„Köszönöm az érdeklődést, körülbelül annyit tudok elmondani, amennyit a püspök atya is elmondott rólam. Tudom, hogy sokan imádkoznak értem és édesapám lelki üdvéért, amiért hálás vagyok. Isten áldását kérem a munkájukra és Magyarországra!” – mondta Ledvai Zoltán, aki néhány mondat után elfáradt, de egyre jobban érzi magát.

A hívek visszavárják szeretett papjukat. Egyikük a neve elhallgatását kérte, de szívesen nyilatkozott lapnak a lelkipásztorról.

„Igazi közösségi ember, nélküle üresebb az életünk. Örülünk, hogy az imáink meghallgatásra találtak! Már alig várjuk, hogy szervezhessünk vele egy igazi gördeszkás találkozót!”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát