Létrehozva: 2020.07.10.

Gondoltad volna? Kiderült, hol és mikor alakult ki az Árpád-házi dinasztia

Az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt – közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken, Budapesten.

Az European Journal of Human Genetics nemzetközi tudományos lapban jelent meg az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján címmel tudományos publikáció kapcsán tartott sajtótájékoztatón Kásler Miklós ismertette: Baktria területéről lassú mozgás indult el nyugati és északi irányba, majd kétezer évvel ezelőtt már az „Árpádok” családja és rokonaik az Uráltól délre és nyugatra helyezkedtek el. A miniszter nagyon valószínűnek nevezte, hogy a dinasztia és a kísérőnépek innen folytatták tovább az útjukat.

Fotó: Pixabay

„Ezek a kutatási eredmények számos további kérdést vetnek fel„ – fogalmazott Kásler Miklós, aki megjegyezte: ezeket az eredményeket nem lehet megkerülni. Vitatkozni lehet, de csak érvekkel és tényekkel alátámasztva.

A publikációt jegyző Nagy Péter orvos humángenetikus, a Praxis Genomics LLC igazgatója, és a folyamatban lévő kutatásban mások mellett Szentirmay Zoltán patológus, az Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Centrum korábbi vezetője, Neparáczki Endre a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának vezetője és Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézetének professzora is részt vett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"