Létrehozva: 2020.01.27.

„Golyó fog repüli a gyerekeid szobájába” – volt szeretőjét zaklatta egy prostituált

A prostituált nem akarta elfogadni, hogy lapátra tették.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a bűnügyi felügyeletét és távoltartását annak a nőnek, aki folyamatosan fenyegette és zsarolta a volt szeretőjét.

O. M. gyanúsított egy közösségi portálon hirdette a szexuális szolgáltatásait. A férfi tavaly januárban találkozott vele, majd szexuális kapcsolatba is kerültek egymással. A férfi tavaly márciusban lapátra tette, de ezt a nő nem fogadta el és továbbra is folytatni akarta a kapcsolatukat. Miután a férfi ezt visszautasította, a nő többször is hívta a férfit és családtagjait is, akik letiltották a gyanúsított telefonszámát.

Idén januárban O. M. anyagi gondokkal küzdött, ezért ismét hívogatni kezdte a férfit és sms üzeneteket küldött neki, illetve személyesen megkereste ismerőseit, munkatársát is. Ennek során pénzt követelt a férfitől és azzal fenyegette, ha nem ad neki pénzt, akkor „golyó fog repülni a gyerekeinek a szobájába”, „meg fogja őt lőni”, valamint pokollá teszi az életüket.

A férfi január 22-én bejelentést tett a rendőrségen, majd találkozót beszélt meg a nővel a kért pénzösszeg átadása érdekében. A rendőrök a gyanúsítottat a pénz átvétele közben tetten érték és elfogták.

Tekintettel a kiszabható büntetés mértékére megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. Továbbá megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítást veszélyeztetné azzal, hogy a tanúkat megfélemlítené, vagy jogellenesen befolyásolná, valamint vagyoni helyzetére figyelemmel – jövedelemmel nem rendelkezik – annak a veszélye is fennáll, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekményt követne el.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta, az ügyészi indítványt megvizsgálta és azt elutasította. A bíróság véleménye szerint a gyanúsítottal szemben enyhébb kényszerintézkedés elrendelése is elegendő, így az első fokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb május 24-ig bűnügyi felügyeletét és távoltartását rendelte el. Ezalatt a nő a távoltartással érintett személyekkel sem közvetlenül, sem közvetve nem léphet kapcsolatba. A végzés ellen az ügyész fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán