Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.16.

Nem bírták tovább: beismerték bűnösségüket a negyedikről kizuhant Pannika szülei

Újabb fordulat a negyedik emeletről kizuhant gödöllői kislány ügyében.

Mint ismert, 2017-ben tragikus körülmények között vesztette életét Gödöllőn Pannika. A kislányra keresztanyja vigyázott, ám hamarabb el kellett mennie, amiről üzenetben értesítette a szülőket.

Hogy ezután mi történt, azt a mai napig homály fedi, de az biztos, hogy Pannika kizuhant a negyedik emeleti lakás ablakán.

A szülők és a keresztanya bírósági ügye tovább folytatódott, ráadásul egy nem várt fordulattal. Az édesanya, P. Anasztázia beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Az édesapa, A. Tamás is beismerte bűnösségét. Vallomást azonban egyikük sem akar tenni – számolt be róla a Blikk.

Pannika keresztanyja, L. Renáta azonban nem hagyta annyiban, úgy döntött, ragaszkodik a tárgyaláshoz. Ennek fényében pedig mindhárman egy hosszú és valószínűleg fájdalmas út elé néznek. A nő választását meg is indokolta: „Nagyon szeretném megtudni, hogy mi történt azon a hajnalon.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát