Létrehozva: 2020.09.06.

George Bushnak állítanak szobrot a fővárosi Szabadság téren

A magyar kormány szobrot állít George Herbert Walker Bushnak, az Amerikai Egyesült Államok 41. elnökének a budapesti Szabadság téren a közép- és kelet-európai kommunista uralom bukásának harmincadik évfordulója alkalmából – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete.

„2020. október 23-án a szobor avatásával ”kölcsönös elismerésünket és hálánkat fejezzük ki az iránt az államférfi iránt, aki elkötelezettségével és erkölcsi meggyőződés vezérelte politikájával hozzájárult Európa és Magyarország jövőjének alakításához azzal, hogy kiállt a demokrácia mellett és fellépett a kommunista diktatúrával szemben„ – fogalmazott közös közleményben Gulyás Gergely és David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete.

A szobor méltó helyen, Ronald Reagan amerikai elnök budapesti szobra mellett áll majd, amely szimbolizálja e két vezető közös harcát.

Hangsúlyozták: a szobor felállításával a magyar állam tisztelettel adózik Bush elnök emléke előtt, aki az első amerikai államfőként hivatali ideje alatt Budapestre látogatott. Bush – elnökként és alelnökként – a hidegháború lezárásában, valamint a közép- és kelet-európai demokráciák létrejöttében vitathatatlan érdemeket szerzett.

Kiemelték, a szobor avatására harminc évvel a vasfüggöny leomlása, a német egység és Európa újraegyesülése után kerül sor, amikor a szabadság és a demokrácia diadalmaskodott Közép- és Kelet-Európában, amikor a magyar nép lezárta a kommunizmus sötét korszakát és a szabadság útjára lépett.

A közleményben kitértek arra is, hogy a hidegháború vége óta eltelt 30 év alatt az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata többek között NATO-szövetségesként és kereskedelmi partnerként is felvirágzott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten