Létrehozva: 2022.01.22.

„Gázszagot éreztem az óránál” – egy hónapja fagyoskodnak a lakók egy vásárhelyi társasházban

Tíz család maradt abban a társasházban, ahol egy ideje se fűtés, se meleg víz nincs. Már előre rettegnek az árammal fűtő lakók a számláktól.

Mindössze 10-12 fok – ennyit mutat csak a hőmérő abban a hódmezővásárhelyi társasházban, ahol gázszivárgás és a gázvezetékek cseréje miatt se fűtés, se meleg víz nincs: idestova egy hónapja. Vannak, akik rokonokhoz költöztek, más rezsóval, hősugárzóval próbálja átvészelni a kutyahideget.

A Bors meglátogatta a lakókat. Kiderült, az egész azzal kezdődött, hogy a lakók gázszagot kezdtek érezni…

Muladi Jánosné kénytelen gázrezsón főzni

„Gázszagot éreztem az óránál. A gyerekek mondták, hogy be kell jelenteni, mert ebből még nagy baj is lehet. Több szakember is vizsgálódott, majd a szegedi központból is érkeztek gázosok, végül kikapcsolták minden lakásban a gázt” – mesélte el a Délmagyarországnak a másodikon lakó Szilágyi Klára.

A házban maradt lakók más megoldás hiányában árammal fűtenek december 17-e óta. Így már előre rettegnek a villanyszámlától. Pedig még közel sincs vége a fagyoskodásnak. A Bors ottjártakor már elkezdték a társasház alagsorában a munkálatokat. A gázórákat leszerelték, a kötések azóta újak, sőt már a fővezetéket is kicserélték, azonban a nyomáspróba, illetve a gázórák visszaszerelése még hátravan.

Sára szerint a munkálatok egy részét is nekik kell majd fizetni
Fotó: Bors

„A mérőeszköz leszerelése minden lakónak közel 23 ezer forintjába kerül, azt a számlát már kiküldték, de gondolom, a visszaszerelés sem lesz olcsóbb” – ecsetelte a helyzetüket kétségbeejtőnek nevező Sára, aki addig is, amíg nem lesz újra gáz a lakásban, a rokonoknál fürdik.

Halász Jánosné Sára és unokája, Márk próbál takarózni, vastagon öltözni
Fotó: Bors

A 82 éves édesanyjával élő Erikáéknál még most is áll a fa, az asszonyokat meglehetősen fagyos emlékek fűzik majd 2021 karácsonyához.

„Mi már hetek óta lavórban mosakszunk, amihez a konyhában melegítjük a vizet egy kis villanybojlerrel” – magyarázta Erika a takaros, ottjártunkkor mindössze 12 fokos helyiségben. A hölgy anyja, Erzsébet ráadásul korából adódóan többnyire nyitott szájjal alussza át az éjszakát, ami reggelente rendre megbosszulja magát: „Mindig fájós torokkal ébredek” – tette hozzá az idős asszony...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra