Létrehozva: 2022.01.22.

Furcsa örökbefogadási akciót hirdettek Ajkán

Gépek örökbefogadására hívja az egykori bányai dolgozókat, a hagyományőrzőket és a ma már többségében egyedülálló tárgyak állagának megőrzésében segíteni akaró múzeumbarátokat az Ajka-Csingervölgyben a Molnár Gábor Parkerdőben levő Bányászati Múzeum munkatársai.

A kiállítóhelyet 1965-ben alapították, és ez volt az országban az első olyan ipari jellegű skanzenje, amelyet egykori bánya területén hoztak létre. Az egykori Ármin bányát 1959-ben azért szüntették meg, mert deformálódott, nem tudták leküldeni a kasokat, így a szén elszállítása is lehetetlenné vált.

Az aknagépházban látható az a 2 dugattyús gőzgép, amely az utolsóként működött aknaszállító gépként gőzzel Magyarországon, 1904 és 1959 között mozgatta a kasokat.

A szállító ma is az egykori helyén látható. Fotó: Tisler Anna

A Karlik-féle kötélszállító gép a völgyből a György táró aljáig, a mostani aknáig segített a szállításban. A gépet a régi helyéről kivették, felállították a múzeum udvarán, az ünnepélyes átadást 2 éve Bányásznapon tartották. Az 1926-ban a Skoda gyárban gyártott gép nagyon ritka, Magyarországon ezen kívül még egyről van tudomásuk a szakembereknek. Budapesten a Vidámpark hullámvasútjának egyik gépe is ez a gyártmány. A kiállítás része többféle bányavasúti mozdonykocsi különlegesség, amelyből talán 2-3 van az országban. A bányaművelésben alkalmazott kaparó, szalagberendezés, főteszinoszlatásos pajzsberendezés, vitla, fúrógép, szivattyú. A bemutató táróban a bányában alkalmazott összes biztosítási módot, annak fejlődését mutatják be.

A kiállítóhely másik, országosan egyedülálló leleteket bemutató része az őslény kőzettár, ahol az Ajkához közeli Iharkúton fellelt dinoszaurusz maradványokból és a kutatáskor használt eszközökből is láthatók darabok. Az egyik a város és az ismert geológus nevét viseli, az Ajkaceratops kozmai. Kozma Károly egykori geológus indította el az iharkúti ásatásokat vezető ajkai Ősi Attilát a szakmájában. Az ajkait elnevezésű, egyedülálló, 85 millió éves fosszilis fenyőgyanta a kréta korszakban élt állatok maradványait tartalmazza, amelyekből sok éves munkát követően nemrég eddig a tudomány által nem ismert pókok és pattanóbogarak maradványait azonosították.

A 85 millió éves fenyőgyanta az ajkai múzeumban tekinthető meg. Fotó: Tisler Anna

Az ajkait két darabját, amelyek ugyanolyanok, amelyekből a rovarokat is azonosították, a Bányászati Múzeumban lehet megtekinteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin