Létrehozva: 2022.01.23.

Friss hírek érkeztek a Szent Imre kórházban történt tűz kapcsán

Egy fiatal nő súlyos égési sérülések miatt életét vesztette.

Hatósági eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a budapesti Szent Imre kórházban vasárnap reggel történt tűzeset keletkezésének körülményeit – közölte a szervezet szóvivője az MTI-vel.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Mint a Ripost megírta, kora délutáni tájékoztatása szerint a lángok az egyik földszinti helyiségben csaptak föl. A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre: több mint hetven tűzoltóval és tizennyolc tűzoltó gépjárművel.

A szóvivő – korábbi közlését pontosítva – hozzátette: a tűz mintegy 50 négyzetméteren égett a földszinti helyiségben. A lángok és a hőterhelés azonban mintegy 100 négyzetméteren rongálták meg az épületet.

A tüzet a fővárosi tűzoltók három vízsugárral oltották el, ezzel párhuzamosan pedig az A épület füst miatt veszélyeztetett kórtermeiből 56 beteg biztonságos helyre szállításában segítettek.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban az MTI-vel azt közölte: egy fiatal nő súlyos égési sérülések miatt életét vesztette. Hozzátette: a helyszínre hét mentőegység érkezett, két férfit és egy nőt füstmérgezés gyanújával más kórház toxikológiai osztályára vittek.

A szóvivő elsődleges információi szerint több beteget a kórházon belül helyeztek át más osztályokra, de négy embert a mentőknek kellett átszállítaniuk másik egészségügyi intézménybe.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben tudatta: Kásler Miklós miniszter a helyszínen tájékozódott arról, hogy a betegek, az őket gyógyító és ápoló orvosok, ápolók, valamint a teljes személyzet biztonságban van, és a főigazgatót minden segítségéről biztosította.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

hirtv.hu

Menczer Tamás válasza a bohócozó Magyar Péternek + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében