Létrehozva: 2021.10.31.

Frászt kapott a magyar autós: nem hiszed el, mit hagytak az autóút közepén

A felháborodott sofőr azonnal megosztotta a történetet a Facebookon, és fotót is posztolt a balesetveszélyes akadályról.

Felháborodottan osztotta meg történetét egy autós a Facebookon. Nem sokon múlt, hogy nem lett nagyobb baj az esetből.

Este 4-5 óra körül haladtunk Turától kifelé a Hatvani úton, 65-70 km/h-val mentünk, mikor egy másodperc leforgása alatt megjelent ez a csoda a semmiből, semmiféle vészjelzés vagy világítás nélkül. Egyetlen tábla nem jelezte, hogy lerobbant volna, vagy bármi” – írta posztjában a sofőr.

Fotó: Facebook

A férfi végül ki tudta kerülni az út szélén hagyott autót, de nem sokon múlt, hogy nem lett baleset az esetből. A sofőr érthető módon nagyon megijedt, nem értette, hogy történhetett ez meg. Ezért megállt a jármű mellett, hogy beszéljen a tulajdonosával, de legnagyobb megdöbbenésére a kocsi teljesen üres volt:

„Megfordultam hogy beszéljek egy kicsit az autó tulajdonosával, hogy is van ez, de az autóban és a környékén se volt senki. Ráadásul a kocsi a sávon volt hagyva, pedig egy elég nagy mező van az út mellett, ahova simán le lehet tolni. Végül hagytunk a tulajnak egy cetlit és feljelentést tettünk a rendőrségen, ahol azt mondták, hogy hamarosan elszállítják a kocsit” – írta feldúltan a sofőr.

A kommentelők sem értik, hogy hagyhatta valaki az út szélén a kocsiját úgy, hogy ezzel veszélybe sodorja az összes arra autózó életét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek