Létrehozva: 2021.10.26.

„Szia, kisfiam, én itt leszek” – szívbemarkoló módon küzd gyermekéért Kálmán

„Szia, kisfiam, én itt leszek” feliratú, házilag barkácsolt táblájával álldogál egy férfi minden szerdán Pécelen, lezárva akciójával a kis város főútját. Az elkeseredett édesapa így üzen gyermekének, akit nem láthat.

Hajnalban ébredezett a Pest környéki település, miközben a helyi benzinkúton egy tüntetés szerveződött. Előkerültek a fatáblák, a szerszámok és a csavarok, melyekkel elkeseredett üzeneteit fabrikálta farudakra a kétségbeesett édesapa. Fekete Kálmán így folytatja egyszemélyes harcát kétéves kisfiáért, akit már hónapok óta nem láthatott.

Szerdánként hajnalban Pécelen tüntet Kálmán / Fotó: Bors

Két óra havonta

„Másfél éve, volt barátnőm és családjának nyomására kénytelen voltam elhagyni az otthonom. Azóta gyakorlatilag nem láthatom. Mindössze havi 2 óra felügyelt kapcsolattartás engedélyezett számomra a családsegítőnél, arra hivatkozva, hogy ez majd segít visszaépíteni a kapcsolatot a kisfiammal, mert az anyuka eddig nem engedte látni a gyermekem„ – panaszkodott Kálmán.

Mit szólnak a közlekedők?

„Miért nem mész el dolgozni?” – kommentálta az akciót egy dühös sofőr.

Fotó: Bors

„Én drukkolok neki„ – nyilatkozta Mariann, aki már tudja, hogy miért harcol az édesapa. Kálmán annak ellenére kényszerül erre, hogy a gyermek elhelyezése iránt indított per még folyamatban van. Jelenleg él egy megállapított ideiglenes kapcsolattartási határozat, ami engedélyezi, hogy az apa elvihesse a kisfiát. Azonban a kicsit az anyuka nem adja át neki.

„Soha nem mondok le a fiamról. Küzdök érte, mert a mindenem, de már el­fogytak a könnyeim” – mondta Kálmán.

Minden szabályos

Az apa beadványokat ír, fellebbez és a KRESZ szabályait betartva demonstrál.

Gyakran igazoltatják, de mindent szabályosnak találnak
Fotó: Bors

„2020-ban kaptuk a figyelmeztetést, hogy probléma van a családban. Kimentünk az édesanyához, ahol igen gyanús volt számunkra a légkör, ezért nem zártuk le az esetet, amelynek aktája azóta toronymagasra nőtt„ – beszélt a részletekről Sárvári Éva, a Péceli családsegítő vezetője. Vizsgálódásuk során több ellentmondást tapasztaltak. Kálmán – aki két diplomával is rendelkezik – elhelyezkedni sem tud, ugyanis minden idejét elveszi a bíróságra járás. Jelenleg online tanít matematikát – írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast