Létrehozva: 2021.07.29.

Napokig marad még a forróság, ekkor jön majd a lehűlés

Még egy darabig maradni fog a fülledt nyári idő, aztán végre ismét fellélegezhetünk.

Csütörtökön szinte zavartalan lesz a napsütés, miközben továbbra is 35 fok körüli forróság várható. Érdemes vízpart mellett tölteni a napot. A szél is mérséklődik.

Pénteken még marad az igazi strandidő, majd estefelé északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és főleg északon és nyugaton már zivatarok is kitörnek. Az északnyugati szél estétől megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. 34 és 40 fok között alakul a maximum.

Változást hoz az időjárás
Fotó: 123rf

Szombaton erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és eleinte északon elszórtan, majd estétől egyre többfelé valószínű zápor, zivatar. 29-35 fokos meleg ígérkezik – írja a Köpönyeg.

Vasárnap gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé várható zápor, zivatar. Felhőszakadások is lehetnek. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen erősödik meg. Véget vethet a hőségnek az érkező hidegfront.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban