Létrehozva: 2017.06.19.

Forró autóba zárva hagyta 2 éves gyerekét az anya: nyugodtan vásárolgatott a fóti áruházban

A nõ azzal védekezett, nem akarta felébreszteni alvó gyermekét...

A nő békésen vásárolgatott kisebbik gyerekével, miközben a kétéves gyermek őrizetlenül volt az autóban, úgy, hogy odakint 28-30 fokos forróság volt.

Mindenki csak nézett: egyik pillanatról a másikra rendőrök lepték el a boltot mesélte a drámai pillanatokban éppen ott vásároló szemtanú. Kiderült, hogy egy asszonyt keresnek, aki a 2 éves gyermekét a parkolóban álló kocsijában hagyta - mondta a szemtanú. A Blikk szerint a nő azzal védekezett, hogy nem akarta felébreszteni a kicsit.

A szóban forgó áruház sajtósa megerősítette: az eset valóban a parkolójukban történt, azonban a nyomozás érdekeire való tekintettel több információt nem árulhatott el.

Az időjárás-jelentések szerint aznap száraz, napos idő volt, a hőmérséklet délutánra 28-30 fok közé kúszott. A kocsi karosszériája a tűző napon percek alatt felhevül.

A test nem tudja leadni a hőt, így hőpangás alakul ki. Egy napon álló autóban akár 15-20 perc alatt is végbe mehet ez a folyamat – magyarázta dr. Kóczán István belgyógyász. – Egy kisgyereknél a hőszabályozás még nem tökéletes, gyorsan fellép az elektrolitzavar, szívritmuszavar is kialakulhat, de végzetes is lehet a trauma.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább