INSIDER

Újabb őrültek a sztrádán: ezt tedd, ha szembe jönnek veled az autópályán

Életveszélyes hátraarc mutatványt hajtottak végre a hétvégén az M0-ás és az M3-as autópályán. A Magyar Közút közzétette az erről készült felvételeket youtube csatornáján és „Tartsd az irányt” nevű kampányukkal próbálják felhívni mindenki figyelmét, mennyire veszélyes ez a művelet és mit tehetünk, ha ilyennel találkozunk a sztrádán.
  • Szerző: Ripost

Két sofőr is úgy gondolta a napokban, hogy jó ötlet forgalommal szemben haladni az autópályán.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az M0-ás autóúton állóra fékezett a középső sávban a vakmerő autós, majd megfordult az út közepén és a forgalommal szemben haladt tovább pénteken. Egy nappal később az M3-as Nyíregyháza felé vezető oldalán lehettek hasonló mutatvány szemtanúi az arra közlekedők: ott is megfordult autójával a sofőr és legalább 4-5 kilométeren keresztül a szabályossal ellentétes irányba haladt. Csak a szerencsének köszönhető, hogy egyik esetben sem történt baleset.

A Magyar Közút a „Tartsd az irányt” című kampányával hívja fel a figyelmet az ezzel kapcsolatos veszélyekre, s elárulják, mit tegyünk, ha ilyet látunk vagy ilyen helyzetbe kerülünk.

Ezt tedd, ha szembe jönnek veled a sztrádán!

Használd a legközelebbi, út mentén elhelyezett segélykérő telefont! Ha erről telefonálsz, azonnal tudni fogják, hogy pontosan hol kérsz segítséget és értesítik a rendőrséget is, de hívhatod a 112 segélyhívó számot is.

Mit tegyél, ha megtudod, hogy a közeledben szembe jön valaki a forgalommal?

Ha lehet, várakozz a legközelebbi benzinkútnál vagy pihenőhelynél, amíg a veszély elmúlik.

Ezt tedd, ha eltévesztettél egy kijáratot a gyorsforgalmi úton!

Ne fordulj meg vagy tolass vissza az autópályán, ez nagyon veszélyes!
A gyorsforgalmi utakon sűrűn találhatóak különszintű csomópontok, azokon keresztül biztonságosan lehajthatsz és megfordulhatsz. Ha pihenőhelyet, vagy leállóöblöt találsz, állj meg és tervezd meg a lehetséges útvonalat a tévesztés javítására! Ebben segítségedre lehet az Útinform (interneten: utinform.hu, telefonon: 06-1-336-2400).

Ezt csináld és ezt NE csináld, ha észrevetted, hogy a forgalommal szemben haladsz!

Kapcsold be a vészvillogót és lehetőség szerint húzódj le a leállósáv szélére vagy a forgalmi sávon kívül állj meg!
Vedd fel a láthatósági mellényt, szállj ki az autóból és várakozz a korlát mögött, majd hívd a 112 segélyhívó számot!
Semmiképp se tolass vissza a felhajtóra és ne fordulj meg, ne hajts keresztbe az úton!

Így tompítja a veszélyt a Magyar Közút

Amint a forgalommal szemben haladó járműről bejelentést kapnak, haladéktalanul értesítik a rendőrséget és az illetékes mérnökségüket, ezzel párhuzamosan figyelmeztető üzenetet írnak ki a változtatható jelzésképű táblákon és kameráikon folyamatosan nyomon követik a forgalommal szemben haladó járművet. Egyeztetnek a rádiókkal, hogy a közlekedési hírekben értesítsék a közlekedőket.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?