Létrehozva: 2019.11.11.

Fordulat, erre számítanak a buszbaleset magyar áldozatainak hozzátartozói

Nyolc évvel ezelőtt Hurghadában balesetezett egy magyar turistákat szállító busz, de egyelőre nem érkezett meg a kártérítés.

Nyolc év után végre pont kerülhet a Hurghadában történt tragikus buszbaleset ügyében indult tárgyalássorozat végére. A károsultak évek óta küzdenek, hogy a bíróság kötelezze az utazási irodát véghatáridő nélküli, havi kártérítés kifizetésére. Az ügyben holnap a bíróság végső döntést hozhat, a károsultak remélik, az ő javukra döntenek.

2011. november 6-án magyar turistákat szállító busz borult az oldalára az egyiptomi Hurghadában, hosszú métereken keresztül vonszolva maga alatt a tehetetlen utasokat. A borzalmas balesetben tizenegyen haltak meg, huszonkilencen megsérültek. A halottak és a sérültek között gyerekek is voltak.

„Hiába telt el nyolc év, még mindig rettentően megviselnek a tárgyalások, sőt napokkal előtte nem alszom. Feltépődnek a régi sebek, amelyek úgysem forrnak be sosem. Az utazási iroda felelőssége teljesen egyértelmű, ők mégis mindent elkövettek, hogy ne kelljen fizetniük. Persze, jó lenne már, ha megítélnék a pénzt, de nincs az az összeg, ami kárpótolja a fiam. Pokolian hiányzik minden pillanatban, szörnyű az élet nélküle” – sírta el magát Árkyné Pápai Margit.

A magányosan élő nő a fiával kettesben ment az útra.

„Ő beszélt rá, hogy elkísérjem. A baleset minden apró részlete ma is élénken él bennem. Az ablaknál ült, így szegénynek esélye sem volt. Miután az ablak betört, az úton lévő salak a szemem láttára szakította le a fiam fél fejét” – idézte fel a borzalmas pillanatokat a Blikknek a gyászoló édesanya.

2016 júniusában a Kúria megállapította, hogy az utasok jogosultak kártérítésre.

„Az utazási irodától a károsultak ez idáig egyetlen forintot sem kaptak. Nyolc év küzdelem után azonban bízom benne, hogy kedden pont kerül az ügy végére, és a törvényszék megállapítja, hogy az érintetteknek jár a kártérítés” – jelentette ki dr. Ikanov Gábor, Árkyné jogi képviselője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó