Létrehozva: 2018.12.15.

Fordulat Andika ügyében: ketten erőszakolhatták meg a kislányt

A kislány vallomása alapján õrizetbe vették az édesapát, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerõszakolta a lányát.

Zokogva várta rabláncon hozott férjét Krisztina, az a ceglédi anya, akinek a gyanú szerint októberben megerőszakolták négyéves kislányát, Andikát. A nyomozók már kezdettől családtagokra gya­nakodtak, két hónap után An­dika apját gyanúsították meg. A Borsnak Krisztina azt mondta: kizárt, hogy férje, Lucian erőszakoskodott volna Andikával.

"Hiszek a férjemnek, baleset történt, nem pedig nemi erőszak. Én láttam is az esetet" – szögezte le Krisztina. Októberben a szülők sú­lyos sérülésekkel vitték kórházba Andikát, vérzett a nemi szerve, a combja eltört.

Az orvosok azonnal közölték, hogy erőszak történt, amit a család tagadott. Õk azt állították, hogy Andika combjára egy féltonnás súly esett. Az orvosok, majd később a rendőrök is gyanúsnak találták a magyarázatot, a család férfi tagjaitól DNS-mintát vettek, poligráfos vizsgálatoknak vetették alá őket. Krisztina szerint a férjét azért vitték be, mert Andika a saját édesapja ellen vallott.

"A pszichológus szakértő véleménye alapján vették őrizetbe a férjemet. Andika vallott az apjára, és egy ismeretlen bácsit is emlegetett, de ő négyéves, nem tudhatta, mit mond. Sosem hagytuk magára, az apukája sem molesztálta, és az a súly a combjára és a nemi szervére esett, ez biztos" – zokogta az asszony. A gyerekeket azóta elvették tőle, nem is beszélhet a kicsikkel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár