Létrehozva: 2021.04.14.

Fontos bejelentést tett Szijjártó Péter a kormányülésről

A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán számolt be a legújabb támogatásról, amiről a kormány döntést hozott.

A pandémia alatt nemcsak mindannyiunk élete került veszélybe, hanem sokak munkahelye és ezzel együtt Magyarország gazdasága is. A kormány ezért folyamatosan olyan támogatásokat biztosít a vállatoknak és a vállalkozóknak, melyek segítenek megőrizni a munkahelyeket.

A kormányülésen most ismét döntés született egy újabb támogatásról az eddigi 800 milliárdnyi segítségen felül. 30 milliárd forintos keretösszeggel bővült az elérhető támogatások köre.

A részleteket Szijjártó Péter mondta el az alábbi videóban.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, sok más országgal ellentétben Magyarországon sikerült meggátolni azt, hogy a világjárvány következtében tömeges munkanélküliség jöjjön létre.

Ehhez szükség volt arra, hogy a kormány támogatást nyújtson a magyarországi vállalatoknak több mint 800 milliárd forintnyi beruházáshoz – tette hozzá.

A program sikerét látva most újabb 30 milliárd forint értékben nyújt támogatást a kormány kapacitásbővítő, a hatékonyságot és a termelékenységet javító beruházásokhoz azoknak a vállalatoknak, amelyek elkötelezik magukat, hogy továbbra sem bocsátanak el senkit a munkavállalóik közül – fűzte hozzá a miniszter.

A 30 milliárd forintnyi keretösszegből 1,8 millió eurónyi támogatást nyújtanak vállalatonként, ami a teljes beruházás egyötödét jelentheti. Ez alól kivételt képez hét olyan megye, ahol a gazdasági fejlettség az országos átlaghoz képest elmaradt – fejtette ki a miniszter, hozzátéve, hogy ezekben az országrészekben a beruházás összegének egyharmadát állja a kormány programja.

„A legfontosabb célunk az, hogy a magyar emberek munkahelyeit megvédjük, illetve az elveszett munkahelyek helyett újakat hozzunk létre” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Mostanáig több mint 160 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorokban működő cégek a megítélt támogatások 99 százaléka, mintegy 68 milliárd forint már meg is érkezett a vállalkozások számláira- jelentette be szerdán Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára. Az ITM közleményében hozzátette: „A járvány elleni küzdelemben a vakcina a leghatásosabb fegyverünk, éppen ezért nagy eredmény, hogy keddre már több mint 3 millióan megkapták az oltás első adagját. Azonban továbbra is rendkívül fontos, hogy minél több ember regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon, és amikor sorra kerül, menjen el és oltassa be magát” – mondta Schanda Tamás. „Az élet és az egészség védelme mellett a kormánynak a gazdaságot is támogatnia kell, hiszen azt látjuk, hogy a magyar emberek munkából akarnak megélni” – tette hozzá. A legfrissebb adatokat ismertetve elmondta: „eddig több mint 26 ezer vállalkozás igényelte mintegy 163 ezer munkavállalójának az ágazati bértámogatást. Mostanáig összesen 68 milliárd forinttal segítettük a hazai cégeket a talpon maradásban, a munkahely megőrzésében. A kifizetéseket a lehető leggyorsabban intézik a kormányhivatalok, a megítélt támogatások 99 százaléka már megérkezett a cégek számláira.” Az ágazati bértámogatási programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi – emlékeztetett az ITM. „A gazdasági mutatók mögött emberek, családok vannak. Meg kell védenünk a munkahelyeket, segítenünk kell a vállalkozásokat abban, hogy talpon maradjanak, és amint lehetséges, újult erővel indíthassák be az üzleteiket. A veszélyhelyzeti intézkedések lépcsőzetes feloldása a beoltottak számának európai szinten élenjáró ütemű növekedésével már megkezdődhetett. A koronavírus hatásainak leginkább kitett cégek ennek ellenére még az áprilisi bérekhez is kérhetik az ágazati bértámogatást a hónap végéig” – tette hozzá Schanda Tamás.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Varga Judit a rendőri jelentésről: Péter közölte, hogy kormányt fog buktatni a kapcsolati drámánkkal

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár