INSIDER

Borzalom a rendelőben: durva, mit művelt a magyar fogorvos a páciensével

Súlyos sérülést okozott foghúzás közben egy fiatal férfinak egy fogorvos a Hajdúságban. Sándort egy rövid ideig szenvedni hagyták, majd átküldték a szájsebészeti rendelőbe, ahol négy fogát dróttal rögzítették. A gyógyulása várhatóan hónapokat vesz igénybe.
  • Szerző: Ripost

A hajdúsági fiatalember sokakkal ellentétben sosem félt a fogorvostól. Azzal a feltétellel mesélte el horrorisztikus történetét a Borsnak, ha nem valódi nevén szerepel a cikkben. Kérte, Sándorként nevezzük a következőkben. Cikkünk szereplője állítja: mindig is bátran ült be a székbe, ám a legutóbbi rossz tapasztalata után már kétszer is meggondolja, melyik fogászban bízzon meg.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A röntgen egyértelműen kimutatta: eltörte a fogorvos a betege állkapcsát

A röntgen egyértelműen kimutatta: eltörte a fogorvos a betege állkapcsát

„A múlt héten egy egyszerű gyökérkezelésre számítottam, de a fogorvos a panorámaröntgen elkészítése után közölte, hogy a felvételen egy olyan kiterjedt gyulladás látható, hogy az őrlőfog már menthetetlen, mi több, veszélyezteti az épeket is. Nem volt sok időm gondolkodni, és az orvos szakértelmében bízva elfogadtam a javaslatát, így beleegyeztem a húzásba” – mondta a lapnak Sándor, aki kapott két érzéstelenítő injekciót, majd kiküldték várakozni, amíg a szer kifejti hatását. Miután egy másik pácienst elláttak, az asszisztens szólt a férfinak, hogy visszamehet. A beteg tehát ismét beült a fogorvosi székbe, nagyra tátotta a száját, majd a doktornő egy fogóval feszegetni kezdte a beteg fogat, ami a vártnál nehezebben lazult. A beavatkozás már bő húsz perce tartott, amikor az orvos egy határozottabb rántással megpróbálta a fogat eltávolítani.

„Azt végig éreztem, hogy a számban matatnak, de úgy véltem, ez természetes, hiszen az injekciónak nem a teljes érzéstelenítés a lényege. Ebben a pillanatban azonban hirtelen egy elviselhetetlen fájdalmat éreztem. A doktornő arcán némi meglepődést láttam, aki közönyösen elmondta, hogy bizony véletlenül eltörte az állcsontomat. Mivel ezután már nem volt elegendő a fogorvosi beavatkozás, át­küldtek a szájsebészetre, ahol nem kerülhettem azonnal sorra, hiszen éppen egy másik beteget láttak el” – mesélte a Borsnak Sándor, akinek végül négy fogához drótokkal rögzítették az állát. Az első héten semmilyen tejterméket nem fogyaszthatott, most további másfél-két hónapig csak pépeset ehet.

A fogászaton kezdte, a sebészeten végezte a napot Sándor, aki egy egyszerűnek tűnő húzás közben szenvedett súlyos sérüléseket. Képünk illusztráció!
Fotó: Pixabay.com

„Most az édesanyám főz rám, és kénytelen nekem mindent leturmixolni. Sem a gulyásleves, sem a babfőzelék nem túl gusztusos pürésítve, de hogy ne gyengüljek le teljesen, kénytelen vagyok ilyeneket is enni” – mondta Sándor. Ugyan fontolóra vette, hogy az orvost beperelje, de egyelőre inkább kivár. Megkérdeztünk egy, az esettől teljesen független fogorvost.

„Sajnos előfordult már hasonló. Az állcsont törékenyebbé válhat egy ciszta vagy akár egy súlyosabb csontritkulás következtében. A fölső hátsó fogaknál egyébként a csontot könnyebb letörni, az alsó állkapocsnál ugyanez nehezebb” – fejezte be a szakértő.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?