Létrehozva: 2018.08.14.

Fogjanak össze a szülők Momo ellen!

Nem a Momo-õrület miatt lett öngyilkos az a 15 éves magyar lány, akinek az édesanyja sorstársakat keresett a Facebookon - közölte a Riposttal a rendõrség. A hatóság figyeli a netet, de fontosnak tartja az önvédelmet is.

Mint arról a %Ripost% korábban beszámolt, fu­tó­tűz­ként ter­jed a Momo nevű ijesztő, gü­lü­szemű fi­gura az interneten, aki gye­re­kek­nek íro­gat ré­misztő üze­ne­te­ket, és fe­nye­ge­tés­sel pró­bálja rá­venni őket kü­lön­féle fel­ada­tok vég­re­haj­tá­sára.

Végigjárta a magyar sajtót a hír, hogy egy 15 éves kis­lány halálában, aki hónapokkal ezelőtt ön­gyil­kos lett, szintén szerepet játszhatott a Momo-jelenség.

A %Ripost% kérdésére azonban a rendőrség határozottan cáfolta, hogy a kislány halálának köze volna ehhez vagy a korábbi, Kék Bálna nevű internetes kihíváshoz.

A hatóság ugyanakkor figyelemmel kíséri a Momo-jelenséget és megteszi a szükséges lépéseket. A megfelelő szervek és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács figyeli az internetet és próbál védekezni a jelenséggel szemben. De nagyon fontosnak tartják az olyan civil ellencsoportok önvédelmi szerveződését is, akik a Kék Bálna „játékot” is megfékezték.

Nagyon fogékony az ezekkel a veszélyes játékokkal megtámadott 9-12 éves korosztály, ezért nem legyinthetünk a jelenségre akkor sem, ha Magyarországon még nem követelt áldozatot. Oda kell figyelnünk a gyerekekre” – mondta a %Ripost%-nak dr. Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója.

A nyári szünet különösen veszélyes. A gyerekek jóval kevesebb időt töltenek a felnőttek kontrollja alatt, és többet interneteznek. Problémáikkal gyakran a kortársaikat keresik meg. Ezért nagyon fontos a megfelelő „digitális immunerősítés”, hiszen ebben a korban nemcsak a veszélyes játékokra fogékonyak, hanem a megfelelő prevencióra is. A legfontosabb a családi bizalom, de ne elégedjünk meg ezzel, hanem figyeljünk gyerekeink viselkedésére is! Használjunk az internetről ingyenesen letölthető filter programokat gyermekünk gépén! Ha társától, barátjától, kortársától kapja a Momo-megosztásokat, hívjuk fel az ő szüleiket is, figyelmeztessük őket! Össze kell fogniuk a szülőknek, akkor hatékonyan megállíthatjuk Momót!” – javasolja a dr. Garamvölgyi László.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast