Létrehozva: 2021.03.21.

10 625 az új fertőzött, az elhunytak száma még mindig magas

10 625 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 571 596 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 194 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 18 262 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 369 998 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 183 336 főre emelkedett. 10 652 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1273-an vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. Már 1 563 242 fő a beoltottak száma, ebből 474 891 fő már a második oltását is megkapta. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. A hétvégén is folyamatos az oltás, a hétvégén is oltó háziorvosok kiegészítő díjazásban részesülnek. A következő napokra a háziorvosoknak átlagosan 10 fő oltására elég AstraZeneca vakcina jutott, további 44 fő idős embert tudnak kórházi oltópontra szervezni, ahol Szputnyik és Pfizer vakcinákkal oltanak.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány március 22-től újabb egy hétre meghosszabbította a védelmi intézkedéseket. Az erről szóló kormányrendelet péntek este megjelent a Magyar Közlönyben. Lásd: A Kormány 133/2021. (III. 19.) Korm. rendelete a védelmi intézkedések egy héttel történő meghosszabbításáról

Hatályban lévő védelmi intézkedések:

  • A maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező.
  • A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani.
  • A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javaslunk. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében.
  • Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-mint
  • Az üzleteket be kell zárni. Kivétel: az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac.
  • Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi-, szociális-, pénzügyi-, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat.
  • Az éttermekben továbbra is van lehetőség elviteles vásárlásra.
  • Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére az óvodákban és az iskolákban biztosítani kell a gyermekfelügyeletet. A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be.
  • A szabadtéri sporttevékenység lehetséges, ahol tartható a másfél méteres távolság. Megengedettek az igazolt sportolók edzései, a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek.
  • Szigorítjuk a határátlépést, de a tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzuk.
  • Kiterjesztjük a bértámogatást és az adókedvezményeket azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk.
  • A parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak.
  • A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

    Az újranyitást akkor tudjuk megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban. Az újranyitásról szóló nemzeti konzultáció lezárult, a válaszadók 88 százaléka szerint a járványügyi korlátozásokat fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani, és csak 12 százalék mondta azt, hogy egy lépésben, a járvány végén. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/domotor-konzultacio-valaszadoi-szerint-fokozatosan-kell-feloldani-korlatozasokat

    A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon! A védőoltás életet ment.

    Felhívjuk a figyelmet, hogy a járvány rendkívül intenzíven terjed, a brit vírusmutáns több embert képes fertőzni, ezért az általános higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát!

    Az Operatív Törzs és az oltási munkacsoport módosította az oltási stratégiát, hogy minél előbb minél több ember kapja meg az első oltását. Minden rendelkezésre álló és beérkező vakcinaszállítmányt teljes mennyiségben és mielőbb igyekszünk bekapcsolni az oltásba. Emellett változott egyes vakcinák alkalmazása is: a Pfizer második adagját az eddigi 21 nap helyett 35 napos különbséggel, az AstraZenecát a korábbi 4 hét helyett 12 hetes különbséggel adják be, és ezentúl 60 év felett is alkalmazni lehet. Mind az öt Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen.

    Az uniós beszerzésből 5 gyártótól várunk 24 millió adag vakcinát: Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac, ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez. A nyugati vakcinákon túl 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is lekötöttünk. A kínai Sinopharm oltóanyagból eddig 1,1 millió adag vakcina érkezett, az első félmillió adagos szállítmányt a háziorvosok már eloltották a regisztrált idősekre. További 550 ezer adag még hatósági vizsgálat alatt áll. Az orosz vakcinát is a regisztrált idősek oltására használják a megyei kórházak oltópontjain. Az AstraZeneca jelentősen csökkenti vakcinaszállítmányait, már a csütörtökön érkezett szállítmány is kevesebb, mint a harmada a korábban ígértnek.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

    origo.hu

    Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

    borsonline.hu

    Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

    mandiner.hu

    Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

    ripost.hu

    Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

    magyarnemzet.hu

    Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

    origo.hu

    Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

    ripost.hu

    Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    "Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

    ripost.hu

    Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

    INSIDER

    A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

    INSIDER

    Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

    INSIDER

    Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!