Létrehozva: 2021.07.04.

Ferenc pápa bejelentést tett a szeptemberi budapesti látogatásáról

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik.

Fotó: MTI

Hozzátette, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában.

Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

Erdő Péter: a katolikus közösség örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát

A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát – olvasható Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek az MTI-hez eljuttatott üzenetében.

Erdő Péter úgy fogalmazott: imádkozunk azért, hogy a járványhelyzet enyhülésével „a Szentatya látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen”.

A bíboros hozzátette: nagy jelentősége van annak, hogy Ferenc pápa személyesen vesz részt a záró misén, hiszen az Eucharisztikus Kongresszusokon általában pápai legátus képviseli az egyházfőt. Így volt ez a legutóbbi kongresszuson, a Fülöp-szigeteki Cebuban is, ahova Ferenc pápa videoüzenetet küldött. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett részt a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.

A 2020 őszéről elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Ferenc pápa a tervek szerint találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel is szeptemberi egynapos magyarországi látogatásán.

Ferenc pápa vasárnap délután a római Gemelli-klinikára ment, ahol előre időzített sebészi beavatkozásnak vetik alá – közölte a szentszéki sajtóközpont.

A néhány soros közlemény szerint a 84 éves egyházfőnek vastagbél-divertikulózis, más nevén bélfali sérv miatt van szüksége az operációra. A sebészi beavatkozást Sergio Alferi orvosprofesszor végzi. A műtét pontos időpontját nem közölték, Ferenc pápa állapotáról a szentszéki sajtóközpont ad majd további információkat. A pápák kórházaként ismert Gemelli katolikus klinika Vatikánváros közelében található. Korábban felfüggesztették Ferenc pápa szerdai audienciáit egész július hónapra. Frissítés: Olasz hírügynökségi értesülések szerint a műtétet vasárnap végrehajtották, és a beavatkozás sikerrel zárult. A pápát altatták. Az Ansa hírügynökség úgy tudja, Ferenc pápa az éjszakát a kórházban tölti. A sebészi beavatkozást Sergio Alferi orvosprofesszor és munkatársai végezték. A pápák kórházaként ismert Gemelli katolikus klinika Vatikánváros közelében található. Szemtanúk szerint Ferenc pápa a vasárnap délben mondott Úrangyala-imádság és az azt kísérő beszéd után, egyetlen kísérővel autóval elhagyta a Vatikánt, és a pápai államtól gépkocsival alig negyedórára levő kórházba ment. Az orvos-pap Agostino Gemelliről elnevezett klinika a mindenkori pápa kórházaként ismert: elsőként 1961-ben XXIII. János pápát kezelték ott. A legtöbbször II. János Pál pápa volt betege a klinikának, a lengyel pápa 1996-os kezelésekor a „harmadik Vatikánnak” nevezte a Gemellit, mivel ő ott tartózkodott a legtöbbet a városállam és a nyári rezidencia Castel Gandolfo után. A pápák kórterme a kórház tizedik emeletén található. Ferenc pápa tüdejének egy részét eltávolították, amikor még 21 éves volt. Köztudott, hogy gyakorta isiászban szenved. 2019-ben egy másik római klinikán szürkehályog műtéte volt.
Ferenc pápa a tervek szerint találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel szeptemberi egynapos magyarországi látogatásán – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az MTI-vel.
Azt írták: Ferenc pápa várhatóan 2021. szeptember 12-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra. „A szentmisét megelőzően a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és más magas rangú állami vezetőkkel.” A püspöki konferencia sajnálatosnak tartja, hogy a pápa még szervezés alatt lévő magyarországi programjáról „hamis információk és téves értelmezések” jelentek meg a magyar és a nemzetközi médiumokban. „Nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy a Szentatya bárkivel való találkozást kizárt volna a programjából” – tudatták a közleményben. Több magyar sajtóorgánumban az jelent meg, hogy Ferenc pápa nem akar találkozni a magyar állami vezetőkkel, lengyel sajtóértesülések szerint ennek hátterében a magyar kormány menekültpolitikája áll. Ferenc pápa március 8-án Irakból Rómába tartó repülőútján közölte újságírókkal, hogy Magyarországra látogat, és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisén, az úgynevezett statio orbison.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten