Létrehozva: 2018.06.04.

Fenyő-gyilkosság: "nagyot hibáztam"- mondta Gyárfás Tamás

Nyilvánosságra került Gyárfás Tamás vallomása, amit egy 14 oldalas beadvány formájában nyújtott be a bíróságnak és az ügyészségnek.

A vallomásban - amit a hvg.hu szerzett meg - a következő áll:

Elöljáróban határozottan kijelentem: sem a gyanúsításban terhemre rótt, sem más bűncselekményt nem követtem el.

A szlovák és a magyar alvilág vele szembeni zsarolására épül az eljárás, amit ellene indítottak - állítja Gyárfás, amellett, hogy szerinte Portik Tamás a beszélgetéseik során folyton Fenyőre próbálta terelni a szót, de ő 2008-ban jött rá, hogy ezeket a párbeszédeket rögzíti is.

A dokumentum tehát pontról pontra idézi a Fenyő-gyilkosság ügyében gyanúsítottá vált 25 év eseményeit Gyárfás szemszögéből.

Gyárfás ebben azt is állítja, 2018. április 17-ig  „a legcsekélyebb mértékben sem” számított rá, hogy őt bármikor is kihallgatják gyanúsítottként a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban, annak ellenére, hogy az üggyel összefüggésben kétszer is beszélt a rendőrökkel. 2005-ben, mikor egy zsarolási ügyet jelentett be, illetve 2013-ban, amikor a rá valló Tasnádi Péterrel szembesítették. Vallomásában azt mondja, soha nem adott sem burkoltan, sem nyíltan megbízást  sem Tasnádi Péternek, sem Portik Tamásnak Fenyő János meggyilkolására.

Fenyő és Gyárfás között a legnagyobb konfliktus a Napkelte szerkesztőségi jogáért folytatott vita volt. Gyárfás szerint Fenyő Népszavájában hadjárat indult ellene, ám miután a bíróság az ő javára döntött 1996-ban, ez megszűnt. Állítja, ügyvédeik közreműködésével megkezdődtek a békülési folyamatok.

 „Függetlenül attól, hogy 1996. október 11-én a választott bíróság döntésével lezárult közöttünk a vita, azért, mert valaki a teljes nyilvánosság előtt késhegyig menő vitát folytat, sőt, ha a létező legnagyobb mértékben felhívja magára a figyelmet, akkor még inkább nem lesz a vele szemben álló félnek alattomos gyilkosa, illetve egy gyilkosság felbujtója”.

Az egykori sportdiplomata úgy ismerte meg Portik Tamást, hogy albérlő volt a  házában. Beszélgetéssorozatuk vágott változata került a rendőrséghez. Az Aranykéz utcai robbantás ügyében felbujtóként elítélt Portikkal való beszélgetést tartalmazó kazettát Gyárfás maga vitte a rendőrségre, mivel állítása szerint megzsarolták az összevágott felvétellel. Később azonban ez a felvétel lett az ellene szóló gyanúsítás alapja is.

„Kétségtelen, hogy engem aggasztott Fenyő János rágalomhadjárata, azonban nyomatékosan le kell szögeznem, hogy soha senkit, így Portik Tamást sem kértem fel arra, hogy akár pénzért, akár szívességből erőszakosan lépjen fel Fenyő Jánossal szemben” – áll vallomásában.

„Nagyot hibáztam. Egy olyan emberrel osztottam meg a gondjaimat, akit nem ismertem” – írta Gyárfás, aki szerint az ő szavait a hangfelvételen nem is nagyon lehet érteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten