Létrehozva: 2021.12.22.

„Mennyit ér meg neked a fejhallgatód, többet, mint az életed?” – azzal fenyegették a HÉV-en a kamaszt, hogy leszúrják

A gyanú szerint a fiatal férfi kirabolt egy utast, a zsaruk 30 perc alatt elfogták.

Szerző Ripost

Két szemtanú tett bejelentés néhány percen belül a rendőrségen december 16-án kora délután: a HÉV-en utazva látták és hallották, amint egy férfi kirabolt egy kamaszt. Ollóval fenyegette meg, ha nem adja át neki a fejhallgatóját, akkor leszúrja: „mennyit ér meg neked a fejhallgatód, többet, mint az életed?” – nyomatékosította követelését. Az áldozat félelmében átadta a fejhallgatóját, majd a 20 éves férfi búcsúzóul azzal fenyegette meg áldozatát, ha szól a rendőröknek, meghal, aztán társával a kerepesi megállónál leszállt a szerelvényről.

Fotó: police.hu

A kistarcsai járőrök a megállótól nem messze, 30 perc alatt felkutatták a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható két férfit, majd miután az elrabolt fejhallgatót és az elkövetéshez használt ollót is megtalálták egyikük ruhájában, előállították őket a kapitányságra.

A 20 éves, tiszakécskei M. Gábor kihallgatásán tettét beismerte. Elmondta, már felszálláskor kinézte magának a fülhallgatós tinédzsert. Kés helyett azért tartott magánál ollót, mert így a rendőrök kérdésére előre kitalált válasszal tudott szolgálni: fodrászkodáshoz kell. Drégelypalánki társa először testvére adatait adta meg, mint kiderült, az ellene kiadott elfogatóparancs következményeit akarta ily módon elkerülni. Valódi személyazonosságára fény derült, így hamis vád és közokirat-hamisítás bűncselekményekkel is számolnia kell. Kihallgatásán állította „látta, hogy a gyerek odaadja a fejhallgatót, utána pedig leszállt, de azt gondolta, hogy ismerik egymást”.

M. Gábor ellen felfegyverkezve elkövetett rablás, 23 éves társa ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást – írja a police.hu.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A hatalmas mellű ringlány még a ketrecharcos sztárokról is elvonja a figyelmet - galéria

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 16.: a bolygóegyüttállások féltékenységet hoznak

vg.hu

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét