Létrehozva: 2019.08.22.

Felfoghatatlan fájdalom érte a magyar anyát: felhívták, hogy a gyermeke meghalt

Álomnyaralásra ment a Kanári-szigetekre a 30 éves Attila. Baleset érte és már nem tudták megmenteni.

Élete legszebb nyaralásának ígérkezett, de szörnyű tragédiába torkollott egy harmincéves magyar férfi kanári-szigeteki üdülése. Oszkó Attila a barátjával és annak párjával utazott augusztus 13-án a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre, az utastársainak azonban haza már nélküle kellett repülniük.

„Hétfőn hívott a gyermekem telefonjáról a barátja. Ekkor már tudtam, hogy valami nagy baj történhetett. Azt mondta, hogy rossz hírt kell közölnie: Attila nem megy többet haza. Ezt a két mondatot sosem fo­gom elfelejteni, nem akartam hinni a fülemnek” – emlékezett vissza a Borsnak a szerencsétlenül járt fiatalember édesanyja, Zsuzsanna.

A 49 éves nőt arról tájékoztatták, hogy a fia éppen mutatni akart valamit a barátjának, amikor a lába megcsúszott az algás sziklákon, és belecsapódott a vízbe. Édesanyja szerint valószínűleg beütötte a fejét. Attila ezután tíz percig küzdött, próbált kiúszni az óceánból, de nem járt sikerrel, mert egy hatalmas erejű hullám magával ragadta. Ezután a barátja sem látta felbukkanni őt. Miután Attilát partra húzták, sokáig próbálták újraéleszteni – sajnos mindhiába.

Zsuzsanna elmondása szerint a fia rendkívül jó fizikummal rendelkezett, kiválóan úszott, korábban testépítéssel is foglalkozott. Öt évvel ezelőtt egyébként már járt a Kanári-szigetek egyikén, azóta nagyon vágyott vissza, imádott utazni. A baleset Gran Canaria szigetének délnyugati részén történt.

„A tragédia előtti nap egy ha­jó­kiránduláson vettek részt, s az elmondások alapján akkor is volt egy kisebb riadalom, amikor úszni mentek. A barátja egyébként egyszer már majdnem belefulladt a vízbe, de akkor a Dráva szerencsére kivetette ájult testét a partra. Talán ezért nem mert Attila után ugrani az óceánba” – mesélte könnyek között a gyászoló anya.

A Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyéből származó család egyik fele egy ideje már Németországba költözött. Zsuzsanna hat, Attila pedig három éve élt kint. Idehaza pénzügyőrként dolgozott, Németországban pedig la­boratóriumi körülmények között készített műszereket. Egyedül élt, imádta a munkáját, amivel ráadásul jól is keresett. Az utazást májusban foglalta le egy irodában. Édesanyja tegnap kiderítette, hogy a fiának sajnos nem volt utasbiztosítása.

„Úgy hallottam, nem ez volt az első halálos baleset az elmúlt időszakban az érintett partszakaszon. Ugyan a fiamon már nem tudok segíteni, de a cikkel szeretnék elővigyázatosságra inteni mindenkit, így talán megmenthetünk néhány életet” – magyarázta Zsuzsanna.

A holttest hazaszállításának költsége a több millió forintot is elérheti, Attila családja most erre próbálja összegyűjteni a pénzt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast